A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KATONA Imre. A sárospataki habán kerámia-receptkönyv tanulságai

426 KATONA IMRE vagy írókával. Ez nagy ügyességet kívánt, mert a porszerű, a vizet erősen szívó nyersmáz-felületre a festék azonnal odatapad és rajta később, vagy azután javítani nem lehet. Készítettek nemcsak fehér, hanem színes, elsősorban sárga ónmázat is, melybe színező fémoxidokat tettek. A sárgát antimónoxiddal állították elő, amely ugyan nem színező fémoxid, de az ólomoxiddal sárga színű ólomantimóniát képez.

21 A díszítmény palettája a technikai lehetőségekhez alkalmazkodva négy színre korlátozódott, kobaltkékre, sárgára, mangánibolyára, melyet sok árnyalatban használtak és végül zöldre. A festékek festő fémoxidokból és mázképző anyagokból állottak, tehát tulajdonképpen színes mázak voltak. Például a zöld egy térfogat rézhamu (rézoxid) 4 térfogat ólomgelét, 4 térfogat kvarchomok keverékéből állott, melyet összefritteltek. A kék színt zaférával (pörkölt kobaltérc, mely különböző kobaltoxidokat tartalmaz) készítették, melyhez ólomoxidot (ólomgelétet) és homokot őröltek. Zaféra helyett használták a smaltét is. (Ez sötétkék festék, melynek összetétele kobaltoxiddal színezett ólomszilikát.) A sárga szín antimonoxidból, ólomgelétből és homokból készült, esetleg kevés konyhasóval. A violaszínű festék úgy készült, hogy a mázhoz barnakövet őröltek, például 20 súlyrész máz, 1 súlyrész barnakő (mangánszuperoxid). Más arányban alkalmazva a barnakövet, a színárnyalat változik. Az égetést általában 940—980 fok hőmérsékleten végezték. A tárgyak a kemencében tükörsima tejüvegszerű mázat kaptak, melyen a besüllyedt festékek ragyogóan érvényesültek. A csillogó, nem repedezett máz frissesége csodálatos üdeségével több mint három évszázadon át váltott ki osztatlan elismerést. A Szerencsi által megőrzött újkeresztény mázak közül a fehér a legdominánsabb. Nyilván ezt használták leggyakrabban. Szerencsi Mihály 11 újkeresztény fehér mázat ismertet receptkönyvében, melyeket, ha a nyersanyagok fajsúlyát figyelembe véve súlyszázalékra számítjuk át, lényegében mind hasonló és olyanok, mint amelyet a már előző oldalakon közöltünk. Sajnos a receptek és a technika keletkezésére a fentiek nem nyújtanak felvilágosítást. Szerencsi Mihály feljegyzései abból az időből származnak, amikor a habánoknak Sárospatakon már az emléke is elenyészett. Az azonban bizonyos, hogy a sárospataki anabaptista fazekasok is ismerték azokat a technikákat, melyeket a felvidéki, erdélyi és nyugat-magyarországi testvéreik alkalmaztak. A fennmaradt receptek szerinti mázak nagy részét a színes edények mázazásához használták és nem a fehér ónmázas majolikánál. Ez viszont arra mutat, hogy a legkülönbözőbb időben és a legváltozatosabb felhasználás érdekében keletkeztek, s hogy a pataki és erdélyi habánok tevékenységében az ónmázas készítmények mellett egyaránt túltengett a színes, esetleg kékmázas kerámiák készítése. A habánok tulajdonképpeni erőssége az egyenletes, színes alapmáz készítése volt. Ebben utolérhetetlenek voltak és megelőzték az összes európai manufaktúrákat. A fehéredénnyel együtt szereplő, mélytüzű zafír-kék edényeik közül számos maradt fenn múzeumainkban, magángyűjteményeinkben, így pontosan ismerjük ezek jellegét, karakterét. Mázuk összehasonlíthatatlanul szebb, mint a velencei megfelelőiké, a „brettino"-é. Talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy régebben ezeket is fajansznak vélték ugyanúgy, mint a fehéredé-