A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

DOBROSSY István: Kereskedelmi kapcsolatok és hitelviszonyok Miskolcon a 19. század végén

338 DOBROSSY ISTVÁN A kereskedelemben megnyilvánuló verseny egyik sarkalatos pontja a kapcsolatok kérdése, egyrészt a vásárlókkal, másrészt a pénzintézetekkel. A piac biztosításában és az áru értékesítésében „... a készpénz fizetés mindinkább háttérbe szorul, mert a közönség szereti a hitelvásárlást. S a kereskedő, hogy a közönséget megtartsa, kénytelen hitelt nyújtani. Mindez a vadverseny folyománya."

15 A lakosság vásárlása és a hitel kényszere természetesen nem „szeretet" kérdése. A városi társadalom arculata, a reális kép más. „Sehol ennyi szegénységet, ennyi kétes egzisztenciát, mint itt az alsó néposztályban. Rongyairól lesír a szegénység, s az élet elsorvasztó nyomora. Mennyi koldus az utcasarkon!" A korzó persze más képet mutat. „Csak ne volna meg minden egyes úri ruhadarabnak a maga bántó ellenértéke a nép rongyaiban."

16 Ez az időszak, a 19. század 80-as évei a kézműipar haldoklásának, a társadalmi, gazdasági átalakulásoknak, az ellentmondások elmélyülésének szakasza. A gazdaság és tőke oldaláról szemlélődő az átalakulás időszakát az alábbiak szerint látja. „A nagy tőke, a technika folytonos fejlődése, a szélesedő közlekedési hálózat lassú, de biztos méreggel öli a kézműipart, ill. segíti diadalra a gyáripart. S a kézműiparos lassanként gyármunkássá szegődik. ... Az egyes gazdasági alanyok, per excellence a kézműiparosból lett gyármunkások, vagyonuk teljes feláldozásával küzdve a hatalmas versenytárs ellen, csak akkor teszik le a fegyvert, midőn az éhség tűrhetetlenné teszi a helyzetet. Az átalakulás egy elégedetlen negyedik osztályt teremt, amelynek helyzete éppúgy napirendre hozza nálunk idővel a munkáskérdést, mint hozta Európa többi művelt államaiban."

17 Az átalakulóban levő gazdaság és társadalom, a felhalmozott árukészlet melletti hitelvásárlás, az alacsony munkabérekről, kismennyiségű készpénzforgalomról tanúskodik. A vásárlókon túl a vállalkozókhoz csakúgy kapcsolódik a hitel, ill. hitelszerzés, mint a rendkívül gyors és nagyszámú üzletalapításhoz. Jellemző, hogy a kisebb alapításoknál a saját tőkénél nagyobb szerepet kap a hitel, így az üzletalapítás jobbára nem meglevő tőke, hanem hitelszerzés kérdése. A tőke, ill. a hitel, másrészt a bankok, takarékpénztárak és hitelezők kapcsolata így válik egyik központi kérdésévé Miskolc 19. századvégi gazdasági, társadalmi és politikai életének. Miskolcon a kereskedelemben felhalmozott tőke a leányvállalatok, a kisebb kihelyezett pénzintézetek alapításából következtetve, elsősorban a bankügyletekben látta a kamatoztatás lehetőségét.

18 A kisebb, gyorsan megtérülő vállalkozásoktól eltekintve, a tőke ipari behatolása rendkívül lassú, nehézkes. „Bizonyos konzervatív hajlamoknál fogva nálunk a vállalkozó szellem még most is kevésbé van kifejlődve, s a magán vagy társulati tőkepénzesek csak a legritkább esetekben hajlandók tőkéjüket újonnan keletkezett vállalatokba fektetni. Félnek még mindig a kockázattól, holott bizonyított tény, hogy vállalatainknak aránylag csak igen csekély percentje az, amely nem boldogul, s a többi aránylag igen rövid idő alatt magas osztalékot ad, és a befektetett tőkét megkétszerezheti. Úgyhogy határozottan állítható, hogy Magyarországon ma kedvezőbb tőke elhelyezés másutt, mintha az vállallatokba fektettetik, nem található. És mégis míg a hitelintézetek és takarékpénztárak 4—4 1

J

2

%-nyi kamatot adnak, tőkebetétük folyton évről-évre növekszik, s ennek csak igen csekély része az, mely vállalatokba lesz elhelyezve."

19 Ezt bizonyítja, hogy a 19. század utolsó harmadában Miskolcon általában évenként egy-két ipari