A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

BALASSA Iván: A filoxéra Tokaj-Hegyalján

A FILOXÉRA TOKAJ-HEGYALJÁN 323 Tehát a íiloxéra hegyaljai megjelenésének egy évtizedes évfordulóján már lehe­tett bizonyos felmérést végezni. Bár a mintaborok még meglehetősen nyersnek bizonyultak, ami az összehasonlítást nehezítette, de „minden kétséget ki­zárva megállapíthattuk, sőt kimondhattuk, hogy a bemutatott ún. szamorodni­félék határozottan jó borok. Örvendetes tény gyanánt konstatáltuk ez alkalom­mal még azt is, hogy az amerikai fajokról szűrt aszúborban megvan a híres aszú­nak speciális kellemes zamata". Ha még nem is teljes határozottsággal, de megállapították, hogy a hegyaljai bor ízét, erejét, zamatát sikerült átmenteni. „A beküldött minták közül különösen kitűntek a királyi őfelsége tarczali pin­céjéből való új borok, valamint azok is, amelyeket Mathiász János, az Andrássy uradalmak szőlőigazgatója az uradalom és a saját maga részéről termesztett borokból, mint azok is, melyeket Kvaninger Miklós és Vay Sándor br. Meszes­major nevű szőlőtelepéről produkáltak". 110 Rá két évre újra megrendezték a borkóstolót, amikor már érettebb borok is állottak rendelkezésre: „Az ojtvány szőlők borainak megvizsgálása a juryt azon meggyőződésre vezette, hogy azok karaktere a tokaj-hegyaljai régi bo­rok karakterével teljesen megegyező, minél fogva a szerzett tapasztalatok a jövőre nézve a legszebb reményre jogosítanak". 111 Ezen az úton indult el az új hegyaljai szőlőművelés, de érdemes megemlí­teni azokat a kísérleteket, melyek a mai kemizálás lehetőségeire támaszkodva az amerikai alanyt kívánják kiiktatni, vagyis szőlőinket saját gyökerükre tele­pítenénk. Ez nemcsak a technika egyszerűsödését jelentené, hanem nagy költ­ségmegtakarítást eredményezne, a must cukorfokának emelkedése pedig a mi­nőséget emelné. 112 A rekonstrukció megindulása A rekonstrukció természetesen nemsokára megindult, ahogy az első filoxé­rával ellepett területeket gyérítették, majd kiirtották. így többek között a tar­cali Vincellérképző Intézet telepein, továbbá a királyszőlőben. Ez utóbbiról írják 1900-ban, hogy összesen 58 ha terjedelmű, ebből 11 kh parlag, 38 kh 1—2—3 éves telepítés és 9 kh teljesen termő 5—13 éves szőlő. Itt tehát a rekonst­rukciót, ha kis területen is, de már 1887-ben vagyis nem sokkal a vész megjelené­se után megkezdték. 113 Egy másik forrás ezt igazolja, mert 1886-ban egy holdon Riparia Sauvaget telepítettek, amit a következő évben furminttal nemesí­tettek. 114 Az állam adómentességgel támogatta a íiloxéra károsultakat. Ha semmit sem vetettek a parlagba, akkor a kipusztult terület után hat évig nem kellett fizetni. Ez a kistermelőknél ritkán fordult elő, mert mint láttuk kukoricával, babbal vagy más veteménnyel igyekeztek a puszta földet hasznosítani. Később az adómentességet tíz évre emelték. Ahol a szőlőt szénkénegezéssel tartották fenn, ott az adó kétharmad részét engedték el. Az amerikai alanyra oltott faj­tákkal történt telepítés esetén tíz évig nem kellett adót fizetni. 115 Az új terüle­tek adómentességét már korán kérte a megye a minisztériumtól: „Továbbá a gazdasági egyesület borászati szakosztályának más irányban való határozata folytán az amerikai fajokkal újonnan beültetett területek 12 évi adómentes­21*

Next

/
Thumbnails
Contents