A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

MOLNÁR József: Jókai Mór „A Miskolczyak” című történelmi elbeszélésének forrása

290 MOLNÁR JÓZSEF Gróf Forgách Zsigmond országbíró II. Mátyás király parancsolatjára elrendelte az ő nótáztatását. Lorántfy Mihály olyanféle vallomásokat ^sikartatott ki Árky szolgáiból, hogy Simon Deák orozva tört rá Árky Andrásra s úgy ölte meg. Ezért kihallgatás nélkül fejvételre ítélték. Pataki és környékbeli jószágait Lorántfy kapta meg donátióba. Felhívja az asszony Simont, hogy siessen menekülni a gyalázatos halál elől. Miskolczy Simon átlátta, hogy itt nincs számára védelem. Akinek a hatalmasok megkívánták a birtokait, annak a feje el van veszve. Árkyné jókor értesült ez ítéletről és sietett Simont megmenteni. Simon Deák most hamarosan megírta az elébb megkezdett levelet fiának, kit nagybátyja nevelt, tudtára adva, hogy nemcsak birtokait veszté el, de nemesi címerét is, ősei nevével, válasszon magának más nevet s igyekezzék eszével, vitézségével visszaszerezni, amit atyja elveszített. Azzal felkötve jó kardját, pénzét tarsolyába tömve, lovára vetette magát s utolsó búcsúvételül fellovagolt az avasi templomhoz, melynek márványlap-fedte kriptájában ősei porladoznak. Nem valamennyien, mert a legtöbbet a csatatéren temették el. Atyja, Márk Deák, a mezőkeresztesi harcmezőn pihen, ennek a bátyja pedig a Kis-Győr melletti Kék-Mezőn. Simon Deák e sírboltnak egy kavicsát rejté keblébe. Ez volt összes öröksége, ami dicső ősei után rámaradt. Meg a kardja. Forgách Zsigmond országbíró uram ezért — miképpen arról az ebben a minutumban kezeimhez érkezett pecsétes leveléből értesültem — elrendelő a Kegyelmed nótáztatását, a Patak körüli birtokait már Lorántfy uram kapta meg donatióba gróf Thurzó György uramtól, az ország nádorispánjától. Most hát, ha legalább az életét meg akarja menteni, még az éjtszaka meneküljön Kegyelmed, különben holnap után már a feje vétetnék... A kulcsár ijedt képet vág... az csak annyit szól még, hogy: — „Nyergeljétek fel hamar Holló paripámat!" — azzal magára zárja az ajtót, leül az asztalhoz és levelet ír: Szerelmetes Egyetlen fiam! ygy hagytad el őseid földjét, mint annak egykoron leendő ura; — s úgy fogod ismét meglátni, mint akinek ottan annyi helye sincs, ahol a fejét lehajthatná. Engem átkozz érte, én általam vesztéd el nagyapáid fundusát, nevét, címerét... famíliánkra nótát hozának... De vagyon még ész a fejben, erő a karban, bátorság a szívben, amelyek által nemcsak elveszteni, de visszaszerezni is lehetséges azokat. . És most utolsó szavam hozzád, hogy te (vagy majdan a fiaid) meg ne pihenj addig, míg vissza nem szerzed nagy őseid nevét és egy talpalatnyit abból a szent földből, melynek birtokáért azok vére hullott, s melynek keblében ők síri álmokat aluszszák... Ő pedig lovára pattant... ért el... az Avas aljához, ahonnan felfelé igyekezett a magas halmon levő ócska templomhoz, ősei sírboltját meglátogatni még egyszer, — talán utoljára... a férfiak bizony a háborús világban ritkán tértek oda örök nyugalomra, hova szívük vonzotta volna, kedveseik mellé. Simon Deák itt találta ifjú felesége és édesanyja porló tetemeit, de édes atyja Miskolczy Márk Deák, az egykori terebesi, majd pataki várnagy, kinek vitéz tettéről oly sokat feljegyzettek a korabeli krónikások és vándor lantosok, ki tudja melyik közös sírgödörben fekszik a mezőkeresztesi síkon, hol tizenkilenc évvel ezelőtt a török golyója szíven találta a Csincse-patak partján...