A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

SZABADFALVI József: Herman Ottó néprajzi munkássága

20 SZABADFALVI JÓZSEF tevékenységét, Bastian, Virchov, Vogt és Ratzel munkáit alig veszi figyelembe. Csupán a tanulmányozott anyag sugallta rendszer kibontását tekintette feladatának, saját szellemi nagysága erejével. Úgynevezett magyar módszert dolgoz ki. Biológiai iskolázottsága folytán elsősorban az önálló, a belső fejlődésben hitt. A kapcsolatokat elsősorban a rokon népek felé kereste, s csak végső soron gondolt az analógiás adatok kapcsán a szomszédos és távolabbi európai összefüggésekre. Ez egyben erénye és egyben szemléletbeli korlátja is kutatási módszerének. Szemléletmódja esetleges kritikus megítélésekor felvethető a kérdés, nem vagyunk-e utólag maximalisták a sokoldalú kutatóval szemben akkor, amikor az alapok lerakása, az alapkutatások rendszerező összesítése mellett — szinte egy évszázad távlatából — elvárnánk mai igényeink szerinti elméleti feddhetetlenségét is? Alapvető eredménye Herman Ottó néprajzi kutatásának, hogy ösztönzően hatott a rokontudományokra, elsősorban a történettudományra, a nyelvtudományra, valamint pl. az antropológiára is. Indíttatására gyűjtötte össze és adta közre a nyelvész, Munkácsi Bernát A magyar népies halászat műnyelve c. 1893-ban megjelent könyvét, illetőleg a Herman Ottó által közreadott anyag alapján foghatott hozzá Jankó János A magyar halászat eredete (Bp., 1900.) c. munkájához. Közel száz esztendővel ezelőtt felismerte, hogy a fizikai-antropológiát össze kell kapcsolni az ún. kulturális-antropológiával (A magyar nép arca és jelleme. Bp., 1902.). Megkezdte a rendszeres néprajzi tárgygyűjtést, ezzel a magyar néprajzi muzeológia alapjait is megvetette, kialakította a budapesti Néprajzi Múzeum magyar gyűjteményét. Tevékeny részt vállalt a Magyar Néprajzi Társaság megalapításában, annak első éveiben elnöke is volt. Előadásomban Herman Ottó néprajzi tevékenységének elsősorban a fentiekben felvetett vonatkozásaival szeretnék foglalkozni. A magyar halászati eljárások kutatásának megindítása Herman Ottó érdeme. Az anyaggyűjtést 1883-ban kezdte meg a Természettudományi Társulat megbízásából, az általa gyűjtött nagyszámú szerszámanyagot 1885-ben kiállította, kutatásainak eredményét 1887-ben két kötetben (A magyar halászat könyve), 860 oldal terjedelemben, számos, jórészt maga rajzolta illusztrációval közreadta. Fáradhatatlan volt a gyűjtésben, bejárta a magyar folyókat, tavakat, patakokat és ereket. A Néprajzi Múzeumban elhelyezett halászati eszközanyag tudományosan felbecsülhetetlen értéket képvisel. Az 1885-ös halászati kiállításhoz készült vezetője {Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben. Arch. Ért., 1885. 153—167.) nemzetközi elismerésre jutott. Érdemes utalni halászati monográfiájának tematikájára is. Az első kötetben először a magyar halászat történetével foglalkozik, ezzel előrevetíti a történeti-néprajzi kutatást, bár ez — a rendelkezésre álló csekély anyag alapján — ma már csak vázlatnak tekinthető. Az első kötet nagyobb hányadában a magyar népi halászat eszközeit és a hozzá kapcsolódó eljárásokat, munkamódokat adta közre. Rendszerezése példamutató, a népi halászat rendszerét ma is a Herman Ottó alkotta csoportosításban interpretáljuk. Legújabb monográfiáink is lényegében az általa kialakított rendszer szerint készülnek. A rekesztő halászat, a kerítő halászat, az emelőhalászat, a hajtóhalászat, a keresőhalászat, a vetőhalászat, a tapogatóhalászat, szigonyos halászat, horgászat mint alapvető témakörök megmaradtak a modern tipologizálásban is. A magyar halászat interpretálása