A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

ALLODIATORIS Irma: A természettudós Herman Ottó

A TERMÉSZETTUDÓS Herman OTTÓ 11 léltető készítményeken bemutatta a lódarázs fejlődését és kártevését. A téli hónapokban dolgozott a pók munkán és olvasta Darwint és Haeckelt. 1873 őszén Herman Ottó döntött, hogy tovább nem akar kegyelemkenyéren élni, elment Bécsbe, ahol felkereste Brunner von Wattenwyllt, hogy megbeszélje tanulmányai sorsát, majd visszatért Kolozsvárra. Nem lévén azonban sem otthona sem állása, elszerződött Bécsbe, hogy befejezi monográfiáit, majd expedíciót vezet Afrika nyugati partjaira, Kamerunba. Terve keresztül viteléhez azonban pénzre volt szüksége, így mégegyszer visszatért Kolozsvárra, ahol matinét rendezett 1873. február 2-án, melyen összejött annyi pénz, hogy Nagyváradon át elindulhatott, de csak Pestig jutott, Afrikáig sohasem. Ez id. Szily Kálmánnak a Természettudományi Társulat akkori első titkárának volt köszönhető. Szily ugyanis felkereste Frivaldszky Jánost a Nemzeti Múzeum Állattárának akkori igazgatóját és megbeszélték Herman Ottó itthontartásának módját: A Természettudományi Társulat megbízza Hermant Magyarország pókfaunájának a megírásával, ívenként 30 forintot ajánlottak fel neki és rögtön kiutaltak 2000 forintot. A munka elkészülte, illetve megjelenése után derült ki, hogy milyen alacsony volt a honorárium. Három kéthasábos kötetben a munka magyar és német nyelven jelent meg, a magyar zoológiai irodalom első európai színvonalon mozgó, sőt azt sok tekintetben felül is múló munka volt. Hézagpótló, alapvető, évtizedeken keresztül mintául szolgáló remekmű lett belőle. E pénzből bejárta és tanulmányozta az ország egész területét, sőt Bécset is, ahol megszerezte a nálunk fel nem lelhető irodalmat. Megteremtette e munkájában a magyar tudományos műnyelvet is, így laikusok számára is élvezetessé tudta tenni munkáját. Ehhez a szövőszék és takácsművészet mesterszavait is tanulmányozta, A fogasserte, sámjakarom és a nyüst szavak ekkor kerültek be a magyar állattani irodalomba. így ír: A hazánk pókjainál észlelhető szövetek két csoportba sorolhatók: 1. hurkolt szövetek, 2. nemezfélék/A hurkolt hálók a préda megejtésére, a nemezesek legtöbbször, de nem mindig az állat lakását, ezenkívül legtöbb esetben a költőhelyet is jelentik. Megmagyarázza a pókok rejtélyes vándorlását a vénasszonyok nyarán gyakorta látható őszifonal, vagy bikanyál segítségével. A Magyarország pókfaunája igen élvezetes olvasmány, de részletesebb ismertetése igen messze vezetne. Könyvéből küldött az emigrációban élő Kossuth Lajosnak is, akitől 1876. május 4-i keltezéssel igen meleghangú gratuláló levél érkezett, kihangsúlyozva az ábrák szépségét is, meg a könyv hasznosságát. Herman Ottó e monográfiával, olyan névjegyet mutatott a hazai és külföldi szakembereknek, amit kevés ilyen korú kutató tehet meg. 40 éves korában nyújtotta benne egy férfiélet munkáját az élettudományoknak. További munkája egy merőben új, idehaza addig mellőzött tudomány területére viszi őt, a néprajzéra. Az itt elért eredményeiről majd a következő előadó szól. Herman Ottó szerint a vérbeli természettudós mindig kissé polihisztor is, nem tud csak hangyász, pókász, vagy legyész lenni, mert a hangya, a pók és a légy egy-egy láncszeme egy hatalmas végeláthatatlan fejlődési sornak, függ a szomszédos tagjaitól e sornak, maga is más szervezetekből él és más szervezetnek esik áldozatul. Tehát nem lehet elzárkózni a tudás elefántcsonttornyába, ott kell, hogy tartsa kezét az élet, az események, a történések lüktető pulzusán, hogy bármelyik pillanatban bekapcsolódhasson az életbe, melynek ismerője