A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

BARTHA László: Teherhordó eszközök Domaházán

482 BARTHA LÁSZLÓ piacon mindig a noszvaj iákat keresik, s tőlük vesznek legszívesebben. Fedeles kosarákat pedig kizárólag Egerből, vagy az egriektől szerzik be a Homokon, azaz Pétervására piacán. Éles különbség van a nő és férfi teherhordása között a faluban. A férfiak nem szeretnek cipekedni, soha nem vittek szívesen nehéz terhet. A zsákoláshoz azonban teljesen másként viszonyultak. Virtuskodva, örömmel cipelték a legnehezebb zsákokat is, de a fűvel telt hamvast férfi nem vitte végig a falun. Legfeljebb félvállon, „legényesen" félrelógón. Azt tapasztaltam, hogy a férfiak vállukon bármit elvisznek, hátukra azonban nem szívesen vesznek semmit. A nők a bemutatott teherhordó eszközök mindegyikét használják, kivéve a bőrtarisznyát és a kenyeres tarisznyát, amelyet kizárólag a férfiak viselnek. A teherhordó eszközökkel való cipekedés nemek közti arányát, a használat gyakorisága szerint, táblázatban foglaltam össze JEGYZETEK 1. Az Árpád-korban a magyarság gyepül tartott lenn ezen a vidéken. A gyepüőrök utódaiból kisnemesi falvak alakullak, Domaháza is nemesi falu. PaládiKovács A.: A keleti palócok pásztorkodása. Műveltség és Hagyomány VII., Debrecen, 1965. íí. 1. 2. Paládi-Kovács A. i. m. 9—11. 1. 3. Paládi-Kovács A. i. m. 11. 1. 4. Lajos A.: Fonóélel Domaházán. Ethn. XLIX. (1938), 109—123, 409—411 1. Vő: Gyermekjátékok, pásztor-betyárdalok (Domaházán), 1956. Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattára, ltsz.: 75; 78. Vő: Az utolsó faház Domaházán, Borsodi Szemle III. (1959), 4. sz. 59—64. 1. Vő: A domaházi ivó. Néprajzi KÖzl. V. (1960) 3—4. 267—289. 1. Vő: Egy archaikus dallamsajátság Észak-Borsodban. Ethn. LXXI. (1960), 580—598. 1. Vő: A sopentatonia jelentkezése a borsodi népzenében. Herman Ottó Múzeum Évkönyve IV. (1964), 87—101. 1. Vő: Borsodi palóc dallamtípusok. Herman Ottó Múzeum Évkönyve VI. (1966), 265—282. 1. 5. Paládi-Kovács A. fentebb említett munkája mellett meg keli említeni A boza kultúrtörténeti hátteréhez (Műveltség és Hagyomány VI.. Debrecen, 1964, 19— 64. 1.) című tanulmányát, valamint A barkó etnikai csoport c. tanulmányát. Műveltség és Hagyomány, X., Debrecen, 1968, 175—218. 1. 3. Ferenczi L: Huszita emlékek és a néphagyomány. Műveltség es Hagyomány V., Debrecen, 1963. 107—130. 7. Szabadfalvi J.: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek. Műveltség és Hagyomány, VI., Debrecen, 1964, 19—64. Molnár B.: Domaházi tükrös 1885-ből. Népr. Ért. XXXVIII. (1956), 271—275. 1. Uő: Méhkeresés és méhzsákmányolás Domaházán. Ethn. LXVIL, 1957, 483—491. 8. K. Kovács László: A magyar népi közlekedés kutatása. Közlekedés, teherhordás, hír- és jeladás, Bp., 1948, 14. A Műveltség és Hagyomány XIII—

XIV. kötete is több teherhordási cikket tartalmaz. Paládi-Kovács A.: Einige Bemerkungen über die Traggeráte der ungarischen Bauernschaft c. tanulmányában (u.-ott 409—426. 1.) rendszerezi, térképezi a domináns és a lokális jelentőségű teherhordó módokat a magyar nyelvterületet áttekintve. Gráfik I.: Szállítás és közlekedés Szentendre-szigeten, Népr. Közi. XV., 1—4. sz. Budapest (1971) c. műve a téma monografikus táji feldolgozását nyújtja. 9. Bárczi G.: Magyar Szófejtő Szótár, Budapest (1941). 10. Gunda B.: Néprajzi gyűjtőúton, Debrecen (1956), 132. 1. 11. Paládi-Kovács A. említi, hogy ,,az egész keleti palóc vidékeken használják a négy sarkán rövid sallangokkal (kötőmadzag) ellátott hurcolkodó hamvast, vagy szarvashamvast. Paládi-Kovács A.: Teherhordás Csokvaományban (kézirat) a