A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

JOÓ Tibor–SÓLYOM Dezső: A diósgyőri pálos kolostor

99 JOÓ TIBOR—SÓLYOM DEZSŐ harmincas éveinek végén helyre nem állított többi rész hajdani alapjainak legalább néhány kutatóárokkal való feltárása. A keletéit templomocska, a belső zárt kolostorudvar, a quadrumnkút, s a gazdasági részeknek a kolostor északi szárnyán való elhelyezése így is igazolja a pálos rend középkori építészeti gyakorlatának itteni érvényesülését. A XVIÍI. század végi adatokból és az építmény maradványokból rekonstruálható mintegy 50x40 méteres kiterjedésű zárt épülettömeg is megfelel a jelentősebb pálos kolostorok szokásos alaprajzi méreteinek. Hiányzik azonban a középkori pálos kolostorok legjellegzetesebb eleme, a déli oldalon álló templom, amely általában sokszögzáródásu szentélyével mintegy 4 méterrel szokott a kolostor keleti homloksíkjából kiugrani, nyugati főhomlokzatával pedig a kolostor nyugati homloksíkja mögött marad és az így keletkező beszögellő kis térségről szokott nyílni a kolostor déli homlokzatszakaszán a íkol ostorbej árat. A jelenlegi építmény déli oldalán ez esetben is kiadódik egy kolduló rendi alaprajzi típusú szerzetesi templomnak a helye, s a feltételezett templomot valószínűsíti az is, hogy annak nyugati végéhez vezetne ki a még a barokk alaprajzokon is megvolt nyugati kerengő folyosó, s a kolostor ettől nyugatra eső déli homlokzati falszakasza, valamint a templom nyugati főhomlokzata behatárolja a szokásos kis teret, s meghatározza a kolostor főbejáratának a helyét is (éppen a kerengőfolyosó végén). Hiányzik az eddig ismert és ismertetett alaprajzról az észak—déli kerengőfolyosó egyik része és az előzőekben templomnak, kis templomnak nevezett résztől északra — a leltárban nagy udvarnak, vagy előudvarnak nevezett részen — korábban nyilvánvalóan kiépített rész is. Meg kell említenünk azt is, hogy a kolostortemplom közvetlenül csatlakozó déli elhelyezésének ellene mond a XVIII. századi alaprajznak a déli cellasora, amely a kerengőfolyosó és a déli templom 'közötti elhelyezésben nyilvánvalóan nem létezhetett. Hangsúlyozzuk azt is, hogy a XVIII. századból ismert kolostorépület 'tömegétől északra is jelentős (?) falmaradványokra utaló nyomok találhatók, amelyek eredete és mivolta csak a feltárás során tisztázható. Alapos vizsgálatot igényel az a körülmény is, hogy a barokk kori templom — bár kétségtelenül középkori eredetű keleteltsége és a nyolcszög három oldalával való záródása alapján — sem méreténél, sem helyénél fogva nem tipikus középkori pálos kolostortemplom, hanem csak kápolna, temetkezési kápolna, mint amilyen ismeretes a nagyvázsonyi, a márianosztirai pálos kolostor alaprajzáról és feltételezhető az újhelyi kolostor keleti oldalán is. Mind elhelyezkedését, mind (méreteit tekintve ezekkel azonosítható, hozzáfűzve azt, hogy a XVIII. századi újjáépítéskor nyugat felé meghosszabbodott azáltal, hogy az észak—déli irányú kerengőszárny csatlakozó részét hozzákapcsolták, északi ablakokat és északi bejáratot kapott, dél felé pedig a folyosóra vezető részt elfalazták. Figyelembe kell venni azt is, hogy a pálos templomok hajója — különösen a korai építésű kolostoroknál, márpedig a felsőgyőri azok közé tartozik — rövid, a szentély viszont hosszú, hiszen nem plébániai célra, hanem szerzetesliturgia számára épült. A nyújtott szentélyben helyezkedett el konventmiséken a szerzetesközösség. Csak 1401-ben kapták meg a pálosok IX. Bonifác pápától az oktatás jogát, majd 1417-ben engedte meg V. Már-