A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez II.

544 FINTHA ISTVÁN ÖSSZEGEZÉS Jelen munkámban megkísérlem vázát adni a Kárpátokkal több oldalú kapcsolatot mutató Zempléni-hegység madáregyütteseinek. A terület legnagyobb része a hazánkban jól ismert középhegységi arculatot viseli magán, azonban az északi vonulatok kifejezetten magas hegységi jellegűek. A vidék egyes részeinek flórájáról már korábban kiderült, hogy sokkal inkább rokon a tőlünk északra eső tájak növényzetével, mint a hazai hegyvidékek flórájával. Nem régen foglalkoznak azonban kutatóink a Zempléni-hegység állatvilágának feltárásával, s benne a madarak csoportját különösen mostohán kezelték. Pedig a növények mellett itt is észrevehető a kárpáti rokonság, az avifaunában hasonlóképp sok a montán elem. A madárvilág túlnyomó része — a vegetáció szerkezetének megfelelően — erdei élőhelyek lakója. Kifejezetten erdei faj még a vizek mentén megtelepedő speciesek zöme is. A biotópok tehát általánosságban valamennyien hegyvidéki-erdei sajátosságokat mutatnak, mely jellegzetesség egész élővilágukat, benne madáregyütteseiket is meghatározza. Persze az antropogén hatások folytán létrejött ökológiai körülmények, kevés kivételtől eltekintve, jórészt az egész országban mindenütt közismert együtteseket alakítanak ki itt is. A kiterjedt terület madáréletének cönológiai vázlatát a következőkben adom meg: 1. A vizek környéke. Ide elsősorban a patakok mentén végig megtalálható Motacilla cinerea, a felső szakaszokon költő Cinclus cinclus és a hegylábi vizek mentének bozótosaiban előforduló Luscinia luscinia tartoznak. Kuriózumként említem meg az Actitis hypoleucos Kemencevölgybeli fészkelését (Aradi, 1964). 2. A füves térszíneket — irtásréteket, pusztafüves lejtőket (Festucetum sulcatae subcarpaticum) a Lullula arborea és az Anthus triviális jellemzi. 3. A szurdokokban futó, gallycsomókkal, kifordult gyökerekkel, szakadásokkal teli patakmedrek elmaradhatatlan kettőse az Erithacus rubecula —Troglodytes troglodytes. 4. A száraz cserjések, bokros ligetek két legfontosabb faja a Luscinia megarhynchos és Caprimulgus europaeus. 5. Az erdők számos típusa uralja a legnagyobb területeket. A madárfajok legtöbbje mindenütt elterjedt, azonban valamennyi állományféleségnek megvan a maga saját együttese. A) A tölgyesekhez — sok egyéb mellett — a Dendrocopos medius és D. minor, a Garrulus glandarius, valamint a ragadozók közül a Pernis apivorus ragaszkodik inkább. Az Alföldön megszokott Certhia brachydactyla itt már költcsidőben igen ritka, s ugyancsak megfogyott a hajdan számosabb Tetrastes bonasia. B) A bükkösöket igazán kereső fajok kis száma (alig 5 százalék) miatt e típusok csendesebbek. A zavartalanságot kereső ragadozók jó része él itt, egyéb fészkelők köréből közismert a Muscicapa albicollis, gyérebb a M. parva és igen szórványos a Dendrocopos leucotos. A Columba oenas