A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez II.
MADÁRTANI ADATOK BORSOD-AB AÜJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN 53 j Vagy nézzünk meg egy másik statisztikát az 1935—39. között lőtt példányok összesítéséről 18 : Ceo C3 07 G 0) in :•:• OS rH £35 ! rí o Borsod 61 42 52 76 231 Abaúj 20 36 23 58 140 Zemplén 57 50 42 60 209 összesen: 138 128 120 194 580 Jóval több lehetett tehát száma, mint napjainkban! Magam is kevés alkalommal figyeltem meg, adataimat a mások esetleges hasznára itt közlöm. 1967. IV. 29-én Istvánkút mellett egy öreg kakast, 1968. VI. 27-én Pengőkő alatt egy héttagú családot láttam, melynek fiai már jól repültek. 1968. VII. 15-én Makkoshotyka közelében egy öreg tyúk vezette 6 fejlett fiatallal, s ugyanezen a napon a sátoraljaújhelyi Nagy Nyugodón pedig egy öreg tyúk társaságában járó három fiatallal találkoztam. 1969. V. 1-én a Nagymilic déli oldalán egy öreg kakast riasztottam meg. 1972. III. 26-án Aradi Csaba Makkoshotykától nem messze észlelte előfordulását. B) A bükkösökhöz erősen kötődő fajok aránya a fészkelők 5 százalékát sem éri el. A sok helyen csupasz aljú erdők („Fagetum nudlim") csendeseik is, de hatalmas szálfáik „oszlopcsarnokaival", visszhangos mélyükkel a legfenségesebbek a hazaiak között. Kiemelten jellemző fajaikból említhető a Columba oenas, mely viszont többé-kevésbé feltételezi a Dryocopus martius jelenlétét, hiszen ennek odújába szívesen költ bele. Gyakori a Muscicapa albicollis, szórványosabb a M. parva, s nagy ritkán ráakadni a Dendrocopos leucotos egy-egy odújára (1966. IV., Nagyhangyás; 1967. V. Nagypétermennykő; s Aradi Csaba, 1972. III. Makkoshotyka). A ragadozók jelentékenyebb tömege is bükkerdőkben él, bár a legtöbb fajuk megosztva uralja a legkülönbözőbb állományok zavartalanabb részeit, E mointán jellegű erők egész élővilágukkal együtt már félreismerhetetlen kapcsolatot mutatnak a Kárpátokkal. C) A 7,08 százaléknyi obligát fenyveslakó (gyér száma ellenére) megint a táj magashegyi vonatkozásait húzza alá. Bár a Zempléni-hegység lúcosainak őshonossága vitatott, s jóllehet kis kitérj édesükkel csekély magasságban helyezkednek el, meglevő fajaiknak együttese mégis emlékeztet (ha halványan is) a kárpáti fenyvesek jellemző madárösszetételére. Megfigyelés értékű feljegyzéseim mellett sóikkal inkább bizonyítanak az irodalmi adatok fészkelésekről szóló híradásai. így elsősorban a Parus ater i9 , a P. eristatus 20 , a P. montanus 21 és a Certhia familiáris 22 költéseit említem meg. A Regulus regulus és a Loxia curvirostra 23 , valamint a Carduelis spinus 2 ^, mivel a tavaszi és nyári aszpektusiban sok esetben folyamatosan láthatók, valószínűleg joggal bővíthetnék a fészkelők listáját.
