A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete
A KAROSAI PARASZTTFJÜSAG TARSASSLETE 507 is, hát ott az emberek előtt megszidott bennünk öt. Majd oszt otthun meg édesapám vett elől engem, amijér ilyen szégyent hoztam rá." Ez a bevonulási és kivonulási rend azóta sem változott meg, hanem még ma is megvan. A lánycsapatok egymásközti szórakozására nem került gyakran alkalom. Rendszerint erre a leggyakrabban vasárnap került sor, de úgy vélem, külön kell választani itt is a téli vasárnapokat a tavaszi és nyári vasárnapoktól. A vasárnapokon sem voltak munka nélkül a lányok, mert hiszen a családban mindennap mindenkinek megvolt a feladata, munkája felkeléstől lefekvésig. S ebbe a munkába nemcsak belecseppentek, hanem már nagyobb iskolás koruktól lassan, fokozatosan beleszoktak. Évszázadokon keresztül nevelődött a paraszti családok minden egyes tagjába — fiataltól idősig —, hogy a családtagokra kirótt munkát mindig, ellenkezés nélkül, a legjobb tudás szerint el kell végezni. Ahogy a fiataltól megkövetelték, úgy követelte meg ő is később, amikor családfő lett a családtagjaitól. Amikor dolog volt, ellenkezés nélkül végezni kellett, de azért jutott idő a szórakozásra, pihenésre is. Az ünnepnap, a vasárnap sem jelentett reggeltől estig való szórakozási alkalmat, hanem erre csak a napi munka elvégzése után kerülhetett sor. „Vasárnap reggel is eccerre kélt a család, én se fekhettem tovább, mint anyám. Anyám a felkelés után kiment, végezte kint a dó-gát — fejt, készült az ebédfőzéshez —, én meg megvetettem az ágyat, mentem vízér a Karcsára. Mikor onnan hazagyüttem, leisepertem az utcát, udvart, rendbe tettem a házat, oszt akkor hozzáfogtam anyámnak segíteni főzni, majd mán készülni kellett a templomba. Mikor hazagyüttünk a templombul, átőtöztem, ebédeltünk, oszt ebéd után mosogattam, sepregettem. Hát mire a mosogatást elvégeztük, mán harangoztak délutánra a templomba. Mikor onnan kigyüttünk, a délután mán a miénk vót. Összeálltunk a cimborákkal, oszt vagy a temetőre mentünk oszt ott beszélgettünk, játszódtunk, vagy a Karcsa szélin sétáltunk, vagy a templomdombon játszódtunk. Napszállatkor hazamentünk, omer a csorda hazagyütt, el kellett látni a jószágot, fejni is segíteni kellett. Azután megvocsoráztunk, oszt újra mentünk a cimborákhoz. Ahun össze szoktunk gyülekezni — vagy a templomdombon vagy valamelyik kapuba —, ott karikába álltunk oszt táncoltunk, vagy leültünk, beszélgettünk, danoltunk, vagy játszódtunk. Semegyeztünk 4 . Kilenc órakor osztán mán haza kellett menni, mer másnap dógozni kellett. Délután fiúk nélkül vótunk, de este mindég vót fiúcsapatunk is, oszt azok is részt vettek a táncba meg a játékba. Vasárnap délután mán nem ünneplő ruhába vótunk, ha a felkapóba." A vasárnap délutáni séta szinte kötelező jellegű volt. A felnőttek kint ültek a kapuban, a legények pedig a kocsmában, a lánycsapatok pedig egy sorba összefogózva mentek végig az utcán dalolva, s mutogatták magukat. Évenként egyszer, pünkösd hétfőjének délutánján volt az ászlóhordás. Ebben minden lánycsapat részt vett, de legények nélkül. A lányok egy-egy botra különböző színű kendőket kötöttek, s egy-egy csapat 4—5 kendővel felszerelt bottal dalolva végigment a falun, úgy, hogy minden harmadik-negyedik ház előtt egymás kezét fogva körbejártak, majd karikába maradva táncolták. Egy idő után újra osszefogóztak és továbbmen-
