A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
SELMECZI KOVÁCS Attila: Gerendavázas épületek felállítása Észak-Borsodban
488 SELMECZI KOVÁCS ATTILA Az építtető az építkezéshez szükséges faanyag beszerzése és házhoz szállítása után ácsot fogadott fel, aki az építkezés színhelyén minden épületelemet elkészített, kifaragott, majd pedig az építkezést irányította. A legtöbb faluban voltak ugyan faragók, akik értették az épületrészek elkészítésének módját, azonban a munkát az építést vezető ács irányította. A gerendák lemér eset, kiszabását ő végezte el, a segítők a durvább faragásokon! dolgoztak. Az összehordott faanyagból az ács kiszabta az épületváz minden darabját. A szálfákat előre kimérte, kiválasztotta az egyes épületrészeknek legmegfelelőbbeket és a szükséges méret szerint felszabdalta. Majd az épületelemek összeállításához szükséges bevágásokat, csapokat készítette el. A legvastagabb tölgyfagerendákból vágták ki a négy alapgerendát, a talpfákat. Ezek vastagsága egykor a fél métert is elérte. A századforduló táján már csak 25—35 cm szélességgel találkozunk. A talpfák hossza az épület szélességét jelentette, ami átlagosan 6 -8 méter. A talpfákat végüktől 10—15 cm-re kötőfejszével 6 cm mélyen a keresztialpfa szélességében (18—26 cm) vágták be. Pl. a két tárolóhelyiséges csűr gerendaalapzatát nyolc gerenda adta: az alul elhelyezkedő, általában a csűr szélességének irányába eső négy talpfa, és ezeket keresztező, a tárolóhelyiségek elülső és hátsó falának alapját képező kereszttalpfák (la kép). A kereszttalpfák alsó felét a talpfához hasonlóan bevágták, végüktől szintén 10—15 cm-re. A bevágásokat úgy kellett készíteni, hogy az egymásra helyezett gerendák végeikkel pontosan illeszkedtek egymásba, tartották egymást 7 . Gondosabb előkészítést kívántak az oszlopok. Az oszlopok hosszúsága adta meg az épület falmagasságát, ami 3—3,5 méter körüli. Régebben 4 méter magas falakat is emeltek. Az oszlopok tartották a tetőszerkezetet az alsó és felső gerendakerethez rögzítve. Számuk az épület méretető] függött. Az alapkeret minden sarkára kellett oszlopot számítani. A sarokoszlopok vastagabbak voltak a többinél, mert nagyobb terhet viseltek. Az oszlopok, amelyeket a sarokoszlopok közé állítottak, egymástól 1,5—2 méterre kerültek. Egy átlagos méretű épülethez 8 sarokoszlopot és 12 közbeeső oszlopot számoltak. A nagyobbakhoz 16 közoszlopra volt szükség. Az oszlopok oldalait négyszögletűén simára faragták, majd mindkét végükön elkészítette a csapokat. A csap az oszlop lefaragott, méret szerint kiképezett vége, amely a számiára elkészített csaplyukba illeszkedik. A csapok által kapcsolódtak a keretgerendákba az oszlopok. Hagyományosan 5x5 cm-es csapokat készítettek, amelyek hossza is 5 cm volt. Később a csap mérete növekedett. A századforduló után pl. egy 16x16 cm-es oszlop csapjának szélessége 16 cm, vastagsága 5 cm, hossza pedig 8 cm lett. A csap méretének megfelelő lyukat véstek az alsó és felső gerendák közepébe. Az oszlopok végeinek csapos kiképzésén túl az oszlopok oldalára is készítettek bevágásokat a kötőfa részére. Az összeállított gerendák megerősítésére az alap- és felső gerendákat, valamint a köztük álló oszlopokat ferdén, átlósan kötésekkel látták el, hogy az egymásra merőleges gerendák erősebbein tartsák egymást. A kötőlécek átlósan fogták át a gerendákat. A kötőfák általában egy méter hosszú, kb. 10 cm széles és 4—6 cm vas-
