A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban
402 PETERCSÁK TIVADAR 107. OL. KL. Lad. 22,'a. No. 190. 197. 108. MStK 1. köt. 109. MStK 41. köt. 110. MStK 83. köt. 111. Vö.: Gönyey i. m. 123. 112. A jelenség községbeli előfordulására nincsenek adataink, viszont a szomszédos Füzérkajatán az első világháború előtt 5—6 hasonló beosztású lakóházra emlékeznek. 113. A bodrogközi Karcsán pacsit-ólnak. hívják, és a lakóház végébe építik (Nagy Ferenc: Szarvasmarhatartás Karcsán. Krónika. A sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnázium Kazinczy Körének Közlönye. 20. sz. 15.). 114. Gönyey i. m. 124. 115. MStK 1. köt. 116. MStK 83. köt. 117. A kicska a szlovák kycka = fedőzsupp szóból származik (Kniezsa i. m. 425.) Ez a kifejezés csak Abaúj és Zemplén megyében ismeretes (Szinnyei József: Magyar tájszótár. I— II. köt. 1893—1901. 1128.), a sznobka szóval a magyar szakirodalomban nem találkoztam. A két fedőanyag közötti lényeges különbség, hogy a kicskának csavart feje van, a sznobka viszont fej nélküli kisebb méretű kéve. Vö.: Balassa i. m. 117.; Gönyey i. m. 126. 118. Vö.: Gönyey i. m. 126. 119. Széphalomban /cu/otcsnak nevezik. 120. Kismarján a fejőstehenek közé is gyakran tettek álló strájfát (Varga i. m. 395.). 121. Petercsák, A népi állattartás... 117. 122. A Zempléni-hegység falvaiban válunak hívják. A deszkavályú mellett gyakori volt az odvas fából faragott is (DENIA 165.). Vö.: Vajkai i. m. 73.; Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetes vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár, 1914. 452. 123. Hasonló formájú szénatartók vannak Baskón és Mogyoróskán (DENIA 165.). 124. Pest megyében kézzel-lábbal működő gyalogszecskavágót használtak (Borzsák i. m. 54.), Szentgálon lábbal hajtották a kaszás szécskaládát (Vajkai i. m. 78.). 125. A ponyva az egész Zempléni-hegységben általános teherhordó eszköz. Kb. 120x120 cm nagyságú házivászonból készült, amelynek négy sarkára egy-egy kötőszalagot (trakk, tracska) varrnak. (Vö.: Ikvai Nándor: Földművelés a Zempléni-hegység középső részén. Műveltség és Hagyomány. IX. 1967. 46.) Elnevezése nagyon változatos: Nyíriben trőnye, Kovácsvágáson vastag abrosz, Vágáshután travnicka, Mogyoróskán ponyóka, Baskón ponyus (DENIA 165.). 126. Vö.: Varga i. m. 398. 127. Vö.: Varga i. m. 397.; Nagy i. m. 48.; Borzsák i. m. 55. 128. E formákon kívül a környező falvakban elterjedt még a horgas kút (Űjváry Z.: Források és kutak a zempléni hegyvidéken. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve VIII. 1969. 374.). 128/a. Mogyoróskán pelyvás ól a neve (DENIA 165.). Vö.: Borzsák i. m. 56. 129. Hasonlóan pótolták a szalmát Szentgálon is (Vajkai i. m. 73.). 130. Kovácsvágáson a jómódúak vesszőből font kast raktak levélhordáskor a lajtrába. 131. Kismarjáról említi Varga Gy. i. m. 398. 132. Elkopott udvari seprű, a villával együtt az olaj tó mögött tartották. 133. Vö.: Varga i. m. 400. 134. A Nyírségben hasonló munkamegosztás volt a férfiak és nők között (Jávor Katalin: A parasztcsalád munkamegosztása egy nyírségi faluban. Debrecen, 1966. 11.). 135. Katona Imre: Népi állatorvoslás Csongrádon. A szarvasmarha betegsége és gyógyítása. Népr. Közi. III/4. 1958. 231. 136. Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása. Klny. A Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. Budapest, 1948. 12. 137. Katona i. m. 235. 138. Vö.: Katona i. m. 234.; Jávor i. m. 13. 139. Bodgál Ferenc: A kovácsok logyogyítása. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve X. 1971. 474.
