A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban

SZARVASMARHATARTÁS EGY HEGYKÖZI FALUBAN 397 levő ugarföldeken már minden gazda csak a saját ökreit legeltette, ellentétben a korábbi ugarokon megengedett szabad legeltetéssel. A századfordulón és a két világháború között még a lakosság 75—80 százaléka kizárólag mezőgazdasági termelésből él. A férfiak téli elfoglaltsága elsősorban az állatok takarmányozása, gondozása és a táplálék előkészítése volt, de a nyári munkákban is jelentős helyet foglalt el a téli takarmány megtermesztése és elraktározása. A takarmánytároló építmények és az istálló anyagában a századfordulón történt lényeges változás. A boronafalú és szalmafedelű lakóházak és istállók helyett kőfalú, cserepes házakat építenek. A boronafalú csűrökkel szemben túlsúlyba kerülnek a gerendavázas, paticcsal befont, szalmával fedett építmények. A fának mint építőanyagnak a visszaszorulását erősen befolyásolta, hogy a tervszerű erdőgazdálkodással megszűnt a korlátlan faszerzés lehetősége, másrészt pedig a kő tartósabb, biztonságosabb, és a közelben nyílt kőbányák biztosították az anyagot. Az állattartás jellegének átalakulásával párhuzamosan a technikai fejlődés is azt eredményezte, hogy a tenyésztésnél használatos eszközök anyaga és formája megváltozott. A századfordulótól kezdve a szénamunkáknál a favillát kiszorította a vasvilla, a féntokot nem ökörszarvból készítik, hanem üzletben vásárolják. A fából készült zsojtárók helyett zománcozott fejőedényeket használnak. A téli takarmányozásnál nélkülözhetetlen kaszás szecskavágót a gyorsabb és nagyobb teljesítményű kerekes szecskavágók váltják fel. A korábban elterjedt gémes- és korbáskutak helyett ugyancsak kerekes szerkezetű kutakat építenek. A gazdasági változásokkal párhuzamosan az állatfajták is kicserélődnek, az 1900as évek elejére a magyar szürke marha helyett zömmel pirostarkát tartanak. A harmadik — az előző kettőnél nagyobb mértékű — változás az 1950-es években következett be. Ekkor bomlott fel a gazdálkodás hagyományos rendje, a földművelés jelentősége egyre kisebb lett, mivel a közelben több ipari üzem létesült. Ez a tényező erősen módosította az állattenyésztés célját, formáit és a vele kapcsolatos munkamegosztást. Az 1950-es évek elején nagymértékű kaolinfuvarozás hatására csökkent a szarvasmarha igavonó szerepe. Az 5—6 kat. h.-nál módosabb gazdák lovat vásárolnak, a szegényebbek tehenet igáznak. A korábban sok családnak jövedelmet biztosító tejtermékekkel való piacozás is csak azoknál funkcionál, ahol a család továbbra is mezőgazdasági termelésből él. Míg régebben az állatok takarmányozását a férfiak végezték, a második világháború után a földműveléssel együtt ez is elsősorban a nők feladata, a férfiak csak az ipari munka után és szabadság idején segítenek. A foglalkozási struktúra átrétegződésének következménye az állattenyésztés eszközanyagában bekövetkezett néhány változás, pl. a trágyahordó saroglya mellett elterjedt a furik, amivel már egy ember is dolgozhat. Az életszínvonal emelkedésével eltűntek a döngölt padló jú lakóházak, így a marhatrágya padló javításra történő felhasználása szinte teljesen megszűnt. A második világháborúig legközelebb csak Sátoraljaújhelyen volt állatorvos, az állatok gyógyítása a tanultabb kovácsmesterekre és a tapasz-