A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

HUSZTY Sándor: Herman Ottó megindítja az Aquilát (1894)

36 HUSZTY SÁNDOR h ettem föl, mert az egyik a megerősítő, a másik a referens volt ezekben. Most, hogy Csáiky lemondott, reávettem Báró Eötvöst, hogy kinevezze s bejuttattam Szalay Imrét is. Egyáltalán úgy vedd a dolgot, hogy a congressus szervezésén, végrehajtásán és lebonyolításán kezdve, az 'Aquila' megindításáig bizonyos kizárólagosság volt működésemben, még pedig tudatosan s én a kizárólagosság miatt veszem nagyra a teljes sikert; és ez a siker az én kizárólagos jutalmam: többre soha és sehol sem vágytam. Gondolom, hogy alapos okot szolgáltattam arra, hogy Te így ismerj. Az az én természetes részem és természetes feladatom, életem és az előzmények összességénél fogva. De nektek és különösen Neked is fontos szerep és feladat jut, szerintem azért, mert buzgóságodat az ügyért fejtetted ki: az ornithologia és a magyarság érdekében. Bizton tudom, hogy csupán és egyedül ezekben keresed és találod életed czélját, fáradozásaid jutalmát. Azt is tisztán látod, hogy mindaz, a mit mi küzdés — sokszor nyomor árán is — összehordtunk, csak akkor lesz valóban becses, ha kidőlésünk után mások veszik föl a kezünkből kiesett fonalat — még mielőtt az a földet érné. Gondold meg ezt édes Barátom! Én nem ismerem viszonyaidat, nem is kutatom; de ha van módod, hogy az Ornithologiai Központ jövőben való biztosításához valami alapítványfélével hozzájárulj: tedd meg. A mi e tekintetben a foganatosságot biztosíthatja, úgy én azt arasznyi életidőmben bizton megteszem. Neked olyszerű kijelentésed, hogy Teneked a Központ fontosságára való tekintetből, a jövő érdeikében is tenni eltökélt szándékod, igen nagy erkölcsi értékkel bírna s megkönnyítené az én feladatom végleges megoldását is, a melynek önzetlen voltához kétség — gondolom — nem férhet. Én már nevelem a gyerekeket, hát támogass!! Az Aquila 2 száma, illetőleg 3—4 füzete karácsonyra jelenik meg és meg fog lepni! Ölel igaz barátod Herman Ottó" :i!)

. A nagyegyedi alispán félreértette a felhívást. Hirtelenében valami koldulást sejt az invitálásban és ilyenképpen hárítja el december közepén. „Édes Barátom! E hó 9-én írt leveleddel igen megörvendeztettél, egyátáljában mindég örvendek, mikor tőled levelet veszek. Az én zsörtölődésem, ha már úgy nevezed, nem oda ment ki, hogy neveztek volna ki Téged is Ehremmjitgliednek, hanem az bánt, hogy ha már a Te javaslatodra többeket kitüntettek, neked is, ki nélkül nem lett volna Congressus, küldhettek volna legalább egy köszönetet. Hanem mindez már elmúlt dolog, tudom, hogy kielégítést találsz a megnyugvásban, tündököljenek a stréberek. A mi az alapítvány tételét illeti, annak megvan a maga nehézsége, t. i. a mennyi jövedelmem van, az bizony el is kél. Következőleg olyan öszszeg felett, mellyel imponálva lehetne a közönség elé lépni nem rendelkezem, kicsi összeggel pedig csak hátul mozoghat az ember, tehát addig míg más, kinek módjában van nagyobb alapítványt tenni, nem kezdi meg a dolgot, magam nem tehetek semmit. Pedig nagyon kívá-