A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

ZÁDOR Tibor: A diósgyőrvasgyári zenekar hatása a nagy-miskolci zenekarok megalakulására

230 ZADOR TIBOR Berecz Sándor. 1916-ban született Miskolcon. A gimnáziumi érettségi megszerzése után a miskolci MÁV Üzletigazgatóságán helyezkedett el, mint előadó. A városi zeneiskolában Rákos Arnold volt a tanára. Iskolai zenekarban 1928—30-ig, majd magánzenekarban 1930—34-ig, később a MÁV szimfonikus zenekarban a második világháború kitöréséig, 1953-tól a vasgyári zenekarban játszott, mint másodhegedűs. Danyluk Emil. 1905. október 18-án Diósgyőrvasgyárban született. Bádogos szak­mát tanult, jelenleg nyugdíjas, 1920-ban Szitka Rudolfnál, majd Kókai Istvánnál tanult hegedűt és kisdobot. 1923—34-ig a 13. honvéd gyalogezred zenekarában, 1934— 40-ig a vasgyáriban, 1942-ben a budapesti MÁVAG-zenekarban, 1943-tól a vasgyári, majd a perecesi zenekarban mint hegedűs, illetve szárnykürtös játszott. 1957-től újból a vasgyári zenekarban játszik. Dunai Lajos. 1897. december 12-én Lopér községben (Zólyom megye) született, Kubik Lászlónál, a vasgyári zenekar tagjánál hegedűt tanult, majd 1913-ban bevonult a katonazenekarba, ahol Lincke katonakarmesternél tanult. 1913—1945-ig katona­zenekarokban, egyidejűleg, 1921—1940-ig a miskolci színházi zenekarban, 1945—50-ig a vasgyári, ezután a színházi zenekarban működött. Tagja volt a filharmonikus zenekarnak is. 1947-től mint nyugdíjas zenész, újból a vasgyári zenekarban működik Edőcs János. 1940. január 22-én Mezőkövesden született. Jelenleg a zenegimná­zium III. osztályának tanulója. Oboára Pados Jenő tanítja. 1956-tól tagja a vasgyári zenekarnak. Farkas László. 1940. február 7-én Üjdiósgyőrben született. A villamosipari tech­nikum III. osztályának tanulója. Hegedűre kezdetben Kerner Antal tanította, jelenleg a zeneiskola VI. osztályát végzi, tanára dr. Husovszky Sándor. Fógel Zoltán. 1910-ben Diósgyőrvasgyárban született. A 4 szakirányú elvégzése után idomszerlakatos lett, jelenleg utókalkulátor-csoportvezető. A vasgyári zenekar zenetanfolyamán 1925-ben klarinétot, 1926-ban oboát és angol kürtöt, 1931-ben saxofont tanult. Oktatói: Handzók Béla, Somorjai Rezső, Senger Gusztáv, Dénes Ist­ván és Fejes Béla. 1927-től tagja a vasgyári zenekarnak, közben a Filharmonikus, a MÁV, a színházi, a Szinvavölgyi fúvós és a diósgyőri bányászzenekarban is mű­ködött. Fraknói (Filla) József. 1885. március 12-én született Auszigban (Ausztria). Már 10 éves korában megkezdte zenei tanulmányait, majd a IV. polgári iskola elvégzése után, 14 éves korától a volt 62. gyalogezrednél, mint katonai zenenövendék teljesí­tett szolgálatot. Jól játszott hegedűn, szárnykürtön, trombitán, mégis az ütőhang­szereknél kötött ki. A katonazenészi szolgálata után színházi zenészként működött, majd 1910-ben a diósgyőri vasgyár szolgálatába, illetőleg zenekarába lépett. Gantner Károly. 1936. február 4-én Miskolcon született. Elektrotechnikus. A vas­gyári zeneiskolában tanult hegedülni. 1957-től tagja a zenekarnak. A Diósgyőri Bá­nyász Zenekarban is játszik. Gánóczi Gábor. 1916-ban Sátoraljaújhelyen született. Négy polgári elvégzése után lakatos szakmát tanult. Ütőhangszeren játszik. 1943 óta tagja a zenekarnak. Handzók Béla. 1902-ben Perecesen született. Géplakatos mesterséget tanult, je­lenleg az LKM-nél anyagbeszerző. Kókai István tanította klarinétra. 1914—20-ig a perecesi, 1920—25-ig a katonazenekarban működött. 1925-től tagja a vasgyári zene­karnak, ahol éveken át fuvolán játszott, Halász József. 1908-ban Miskolcon született. Négy szakipari iskola elvégzése után lakatos lett, jelenleg gyártásintéző. A vasgyári zenetanfolyam hallgatója volt, va­dászkürtön, szaxofonon, trombitán és fagotton játszik. 1930-tól tagja a vasgyári

Next

/
Thumbnails
Contents