A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
FOGARASSY László: Felvidéki guerillaharcok a Károlyi kormány idején
236 FOG ARASS Y LÁSZLÓ nem hajlandó a demarkációs vonal védelmében életét kockáztatni. Sokan a zsold felvétele után megszöktek. Javasolja, hogy az ilyen katonákat bocsássák el a hadsereg kötelékéből, fosszák meg állampolgári jogaiktól és zárják ki a földosztásból 55 . December 18-án éjjel elutazott Budapestre segítséget kérni. Beszélt több miniszterrel és Böhm hadügyi államtitkárral is, akinek elmondta, hogy a kassai helyőrség (1650—1800 fő volt a létszáma !) egy része húzódozik a fegyveres akcióban való részvételtől, további része pedig egyáltalán nem akar szolgálatot teljesíteni a demarkációs vonalon. Böhm fölajánlotta, hogy a kassai csapatok megerősítésére elküldi a Pozsony megyei harcokban már részt vett tengerészkülönítményt. Molnár azonban éppen pozsonyi szereplésük miatt nem tartott rájuk igényt, mivel maga Böhm sem tudta megnyugtatni, hogy az ottani kilengések nem fognak megismétlődni Kassán. Elgondolkoztató, hogy ebben az időpontban nem volt Budapesten más csapat, amely hajlandó lett volna kimenni harcolni. Molnár feljegyzéseiből idézzük: „Főképpen attól tartottam, hogy ez a fékezhetetlen matróztársaság még azt a pár száz főből álló megbízható őrségünket is demoralizálja . . . esetleg a demarkációs vonal környékén levő falvakban is rendetlenséget csinálnak. . . Egyébként is most már csak szimbolikus volt a margitfalvi vonal védelme, mivel a kormány ismételten és többször hangoztatta, hogy az antanthatalmak védelme és támogatása mellett az ország belseje felé előnyomuló nemzetiségi csapatokkal (sic) szemben, kerülni kell minden komolyabb összeütközést és vérontást, mivel a megszállott területek sorsa amúgy is a béketárgyalásokon fog eldőlni™. A kassai kerületi parancsnokság helyzetjelentéseiből is kitűnik, hogy a karhatalmi egységek általában nem megbízhatók, fegyelmezetlenek, aminek részben oka a téli ruha és felszerelés hiánya is. Panasz volt a miskolci 10. gyalogezredre, hogy a legénység a karácsonyi ünnepek alatt nagyrészt szabadságra távozott, úgy, hogy a szükséges karhatalmi egységeket nem lehetett kiállítani. Ellenben jó volt a 10-es karhatalmi üteg legénységének fegyelme. A Felsőmagyarország 1918. december 21-i száma beszámol a magyar páncélvonat sikeres vállalkozásáról, amely arra a hírre, hogy a csehek megszállták a 41. vasúti őrházat, elindult Margitfalvárói az Istvánhuta és Igló közti 43. őrházhoz, hogy megmentse a vasúti munkások kifizetését szolgáló pénztárt. A pénzt elhozta Margitfalvára, s bár visszatértében nagy gépfegyvertüzet kapott, sértetlenül érkezett meg. A Margitfalvát tartó katonaság elkeseredését nagymértékben fokozta a kassai Munkástanács december 23-án hozott határozata: ,,A kassai szervezett munkásság fájdalommal látja az imperializmus erősödését, de a maga részéről a fegyveres ellenállást céltalan és felesleges vérontásnak tartja, annak hangsúlyozásával, hogy Kassa városa továbbra is a Magyar Népköztársasághoz kíván tartozni." Ezt az álláspontot hosszas és szenvedélyes vita után a kassai Nemzeti Tanács is elfogadta 57 . Az, hogy a Károlyi-kormány tudomásul vette a karácsoínyi Vyx-jegyzéket, amelynek értelmében a Duna—Ipoly és innen Ungvárig húzódó vonal, innen pedig az Ung folyó állapíttatott meg Szlovákia történelmi határainak, csak az ünnepek után juthatott a demarkációs vonalon álló katonaság tudomására. Igló körletében Beran alezredes pa-
