A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon
148 KILIÁN ISTVÁN zet fedi, lába pedig olyan mint a disznóé. Ez a törpe képes óriássá is nőni. Megjelenése általában nagy zörgéssel, zakatolással jár. A kincskapálás előtt sem arany, sem ezüst, sem papír, nem lehet az ásóknál. A kincset őrző lelket a szent Kristófhoz mondott imádsággal lehet megengesztelni. A kincskeresőnek ismernie kell bizonyos varázsszöveget is. Imádság közben a föld úgy gőzölög, hogy az imádkozok attól majd megfulladnak. Hitvány vas vagy szén formájában található a felszínen. Az egykori tulajdonos valamiféle ládában rejthette el. A kincsásás módját legjobban az „istenes" életű remete tudhatja. Demeter uram nem nyerhette el a kincset, ehelyett csúful meghurcolják, inasát pedig elagyabugy alják, mert a pénzsóvár nem nyerheti azt el soha. Az Európa-szerte ismert kincsmese szinte minden motívuma megtalálható ebben a komédiában. Sőt, 'mintha egy-egy mozzanat sűrítettebben, részletezettebben jelennék meg. Ilyen a kincsre utaló jelek sokasága. A szerző külön elválasztja a történetieket és a jelenkoriakat. A motívumok keveredésére is találhatunk példát. A kincs őrző szelleme nemcsak a fentebb bemutatott különös emberi-állati alak, haneim valamiként a garabonciás is az őrző mellé kerül, sőt a jóindulatú remete is. Lehetetlen volna azt megállapítani, hogy az itt fellelhető mesemotívumok melyik magyar területen keletkezhettek. A székely népmesében is megtalálhatók ezek az elemek. Ott is gyertyával keresik a kincset, varázsfogások ugyan nincsenek, de van varázsszöveg. A kincs helyét fény jelzi s éjszaka lehet megtalálni. A szent Kristófhoz való fohász'kodásnak azonban nyoma sincs az erdélyi néphitben 110 . Lehetséges, hogy a szent Kristóf motívum a komédia szerzőjének csak pillanatnyi ötlete volt, s semmi köze sincs a folklórhoz. Nem lehet még csak sejtetni sem, hogy a szerző erdélyi vagy esetleg osztrák népmesei anyagból merítette-e forrását. Tehát a forrás etnikai helyhezkötése nem segíthet a szerző kilétének megközelítésében. Minthogy azonban korábban már bebizonyítottuk, hogy a szerző erdélyi volt, nyilvánvaló, hogy a kincsmese valamelyik erdélyi variánsát használta forrásul. Egyébként, hogy mennyire erős volt a hit abban, hogy kincset lehet találni, nincsen jobb példa, mint a Balássy által is elmondott történet. Balássy emlékszik arra, hogy gyerekkorában Fényeden (Udvarhely megye) egy fanatikus tekintetű emberrel találkozott, akiről kiderült, hogy családjával (felesége és két fia) már négy hónapja a Rez oldalában kincset keres. Az eset a XIX. század közepén történhetett. íme tehát az adat, hogy a XIX. században még élt a hit a kincs meglelésében. Nyomaira még recens folklórgyűjtésben is bukkanhatunk 111 . A kincsmese az irodalomban is lecsapódott. Erre legelőször Bán Aladár hívja fel a figyelmet sokszor idézett tanulmányában..Megemlíti Vörösmarty Kincskereső című drámáját, Tompa Mihály két költői elbeszélését: A kincskereső és A kereszt-útról címűeket 112 . Nem tesz azonban említést Kármán: Kincsásó című novellájáról, s természetesen nem említi Goethe: Schatzgráber című költeményét 113 . Bayer a Magyar Játékszíni darabok Lajstromában lehozza többek között Kazinczy Miklós egy négyfelvonásos komédiáját, amelynek a címe: A Kintsásók vagy Tornyos Péter. Eredeti címe Péter Zapfl. A komédiát a lajstroim szerint 1792-ben adták elő 114 . A „Nemzeti Magyar Játszó Társaság" 1790 és 1796 közötti időben is elját-
