A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez

680 FINTHA ISTVÁN rans), kabasólyom (Falco subbuteo), vörösvércse (F. tinnunculus) lakja, és szórványosan megtelepszik a darázsölyv (Pernis apivorus). Bár költésidőben, de csupán egy-egy alkalommal találkoztam a törpesassal (Hieraaétus pennatus) — 1968. VI. — és a békászó sassal (Aquila pomarina) — 1967. Gyakran figyeltem meg az egerészölyvet (Buteo buteo) is tavaszi-nyári időben, ez azonban a hollóhoz hasonlóan a hegyekből idevetődött vendégként értékelhető (Corvus corax). Az előző biotóp leírásnál említett odúlakók sora itt a macskabagollyal bővül (Strix aluco), s a harkályok csoportjához a nyaktekerccsel (Jynx torquilla) együtt a közép- és kisfakopáncs (Dendrocopos medius és D. minor) csatlakozik. Egy alkalommal (1966. III. 6.) került szemem elé a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) egy példánya, mely valószínűleg szintén a hegyek közül kóborolt ide. A négy fészkelő cinegefaj után a kormos légykapót (Muscicapa hypoleuca) emelem ki évente megfigyelt 1—1 költésével. A fakusz mindkét faja előfordul, azonban csak a Certhia brachydactyla költése bizonyítható.

16 A helyenként szinte áthatolhatatlan sűrűségű gazdag cserjeszint (fajai: Prunus spinosa, Cornus sanguineus, Frungula alnus, Rosa, Rubus, Sambucus, Viburnum stb.) magasabb régióiban a zöldike (Chloris chloris), őszapó (Aegithalos caudatus) és az alacsonyabbra is leereszkedő fekete- és énekes rigó (Turdus merula és T. philomelos) élnek. Utóbbiak zavartalan erdőrészekben a „földszintig" is leszállnak fészkükkel. Egy esetben észleltem 4 fiát etető léprigó-párt (Turdus viscivorus; 1967. V.), bár az erdő jellege után sűrűbb előfordulását várhatnánk. A meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) számára nemcsak az állományba elegyedett számos vadcseresznye (Prunus padus) jelent bő táplálékot, hanem a kőris termése is. A bokrok aljának kusza növényzete mindkét fülemüle fészkét rejti. Az erdőszélek, ritkások oldalát kedveli az erdei pityer (Anthus triviális), néhány pár erdei pacsirta (Lullula arborea) és a nyíltabb füves helyek itt is fészkelő citromsármánya. A száraz bokrosok takarják a kecskefejő (Caprimulgus europaeus) földre rakott tojásait, s az alacsony növényzetben lapulva rejtőzik a füzikék fészke. A Phylloscopus collybita gyakoribbnak mutatkozik, mint a Ph. trochüus, és a Ph. sibilatrix-et csupán megfigyelhettem, de költését nem tapasztaltam. A szárazabb, ültetett tölgyesek kevéssé emlékeztetnek az erdő eredeti arculatára, esetleg tavasszal lenyűgözőek, mikor némelyikben két-, két és fél méteres víz áll, az egész évben erre emlékeztető fennhagyott uszadék tanúsága szerint. Általában nem régi telepítések (koruk 8—20 év). Bennük egy-egy szarka (Pica pica), illetőleg annak fészek-örökébe lépő fülesbagoly; gerle (Streptopelia turtur) és néhány szajkó az úr. Ezeken kívül az aljnövényzet között megbúvó fogoly (Perdix perdix) s a fácán (Phasianus colclnicus) lakja. Az egészen fiatal cserjésekben jószerrel csak tövisszúró gébicset találni, de nem egy évben nyár derekáig tartózkodtak itt a szürkebegyek (Prunella modularis). A fás biotóp kisebb jelentőségű megjelenési formái közt a szegélybozótosok önálló cönózisai említhetők, mint a karvalyposzáta (Sylvia nisoria),