A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez

MADÁRTANI ADATOK 677 nyáron látható a Porzana parva (különösen vízben bővelkedő évben); a P. porzana fészkét 1966-ban meg is találtam. Ritkább esemény az őszi hónapokban mutatkozó kékes rétihéja (Circus cyaneus) jelenléte. A Bodrog helyenként magasabb, függőlegesen leszakadó partfalaiban — mint vízszéli élőhelyeken — néhol kisebb partifecske (Riparia riparia) telepek alakulnak. E gyér számú (5—6-os) kolóniák sosem tartósak, mivel a szakadozó oldalak szinte évente kényszerítik más-más helyre lakóikat, A nedves rétek magassásosai (Magnocaricion és konszociációi), időszakonként vizes aljú zsombékosai bő rovartáplálékkal biztosítanak kedvező terepet több, élelmet kereső csoportnak, de költőhelyeket is a változatos körülményekhez jól alkalmazkodó fajoknak. A táplálkozók között legszembetűnőbbek a messze környékről idesereglő fecskék. Számos alkalommal figyeltem meg főként erősen szeles időben, hogy vadászatukhoz az ember segítségét is igénybeveszik. Ilyenkor ugyanis a növényzet oltalmában megült rovarsereg csak akkor válik hozzáférhetővé, ha azt erőteljesen megzavarják. Az ember lépései nyomán szerterebbenő, felugráló sáskákat, kabócákat, számos apró szúnyogot a fecskék már könnyedén kapdossák el. Mindenfelől oda-odahussanva hosszan kísérik a jövő-menőt. A vadlibák, ha ugyan leszállnak, itt pihennek meg. Két ízben figyeltem meg néhány Anser fabalist (1965. IX. 6 db; 1966. X. 11 db). Vonulás közben a Motacilla cinerea laza kis csapatai böngészik a növényzetet. Fontosabbak a költő fajok, melyek zömét a bíbicek (Vanellus vanellus) adják. Általában 20—25 pár fészkel itt belőlük, mindig 3—4 pár nagygoda (Limosa limosa) társaságában. Kis számban, de rendszeresen költ a Gallinago gallinago és a Tringa totanus is (2—3 pár), és a kacsák közül a tőkés- (Anas platyrhynchos) valamint a böjti réce (Anas querquedula) 1—2 párban. Fészekaljuk sokszor elpusztul, mivel gyakoriak a tojásrablók (leginkább a menyét tevékenysége okoz gondot). Két kacsafajnak csak egy-egy alkalommal találtam fészkét: a ritkábban látható Aythya ferina 8-as (1965 VI.), és az Aytlnya nyroca 7-es költését (1967. V.). Az énekesek képviselőiként három fajt emelek ki. A közönséges Motacilla flava jellegzetes élőhelye ez a sasos, szittyós, zsombékos vidék a szomszédos szárazabb, de szintén magasfüvű Alopecuretummal együtt. A nedvesebb részeken itt is költ a nádi sármány (Emberiza schoeniclus). A ritka Losustella naevia egy véletlenül megtalált fészke (1967. VI., 5 tojás) az irodalmi adatok alapján is

9 a terület poszglaciális reliktum-jellegét bizonyítja a költésidőben gyakorta megfigyelt nagypólinggal (Numenius arquata) együtt. 2. A felszíni vizek híjával levő füves térszíneket ökológiai nézőpontból száraz rétnek nevezem. E dús növényzetű félkultúr kaszálók, legelők két legjellemzőbb növénytársulása — az Alopecuretum pratensis és a Festucetum pratensis — a tavaszi árvíz után nyárra szárazra kerül, s néhol derékon jóval felül érő sűrűt ad. Máshol a legeltetés miatt széles területen alacsony marad, s a ki nem száradó vizek határai közelében erősen zsombékosodik. A helyenkénti zsombékosodás azoknak a madaraknak kedvez, melyek szívesen fészelnek a fűcsomókba. így a citromsármány (Emberiza citrinella) és a nedves rétről leírt sárgabillegető (Motacilla flava) gyakori itt, de a gazosabb, kórókkal teleszórt árokszélek közelében a sordély (Emberiza ca-