A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
DÖMÖTÖR Sándor: Angyal Bandi furulyája
ANGYAL BANDI FURULYÁJA 605 Az előkelő rokonok hathatós támogatása tette lehetővé, hogy a 30 esztendős Onody András rövidesen kiszabadult a börtönből. Ettől kezdve tíz évig tudomásunk szerint nem volt baja a vármegyével, a századforduló körül azonban tornyosulni kezdtek feje körül a bajok. Ezekről Simon János, a miskolci múzeum egyik alapítója igen érdekes emlékezéseket gyűjtött össze 1905-ben. Még éltek ekkor a híres betyár leányának leszármazottai, akik igen sok apró érdekességet elmondtak neki. A hallottakat Simon János regényes formába öntötte és Történetek c. önálló kötetében is publikálta A selyem betyár c. elbeszélését. 16 Ebben Angyal Bandi unokáinak töredékes emlékezéseit összefüggő elbeszéléssé gyúrja. Bár nem tekinthető hitelesített forrásnak, sok érdekes apróságot tudunk meg innen is, amelyek kiegészítik ismereteinket a betyár családi életéről. Simon János megerősíti azt a történeti tényt, hogy Angyal Bandi az alispánokat is adó Onody família sarja volt, ki Mária Terézia idejében a sajószentpéteri határban, Kopaszföldön élt. Az Onody család ősi kúriája Sajószentpéteren volt, nem Dusnokon: a kúriát a Szentpéteriekkel együtt a Jászy családtól örökölték. Dusnokon — más néven Kopaszföldön — az ifjú Onody a Szentpéteri családtól kapott telken épített jobbágyai számára majorházat, amelyben ő maga is ottlakott. Miskolczy Simon János egy későbbi újságcikkében említi azt a borsodi hagyományt, hogy „sokat lehetne még mondani Angyal Bandinak, Onody alispán fiának földalatti istállójáról, hol a lopott lovakat rejtegették a Kopaszföldön." Angyal Bandi apja többszáz holdra menő földbirtokkal és elég sok jobbággyal rendelkezett. 17 Simon János szerint Angyal Bandi sifieder korában pataki diák volt. Eljutott a logikusok osztályáig, azonban mulatni kezdett és botrányos viselkedése miatt kitiltották az iskolából. Igen nagy lehetett a bűne, mert az apja is kitagadta. Erre az akaratos fiatalember a zárni (Hortobágy) csikós mellé szegődött bojtárnak. A számadó felesége nevezte el szépsége miatt Angyal Bandinak. Hat évig élt csikós életet a ciframénes mellett. Már jó ideje számadó volt, amikor a debreceni városbíró rábizonyította, hogy a maga kezére dolgozik. Haragudott rá, mert Angyal Bandi, ha utazó úriasszonyokkal találkozott, melléjük szegődött, vigyázott rájuk és nem is maradt el a jutalom. 18 (Ezekben az emlékezésekben benne él a valóság, azonban erősen eltorzult formában.) Simon János szerint abban az időben a lólopást úri tempónak tartották. Ha ügyesen csinálta valaki, meg sem szólták érte. A lókötés és a marhalopás nemcsak a csikósok és a szegénylegények mestersége volt: ha alkalom adódott reá, a földesurak is gyakorolták. Csak arra kellett vigyázni, hogy meg ne tudja senki. Az álruhás „úri betyárok" közül egyedül Angyal Bandi volt, akit nem tudtak rajtacsípni a lólopáson, úgy értette ezt a nemes mesterséget. Nagyon szerette a szép lovakat és nem tudott ellenállni a vágynak, hogy egy-egy nagyon szép ló ne az ő istállójában legyen. (Meg kell jegyeznünk, hogy a betyárvilág keletkezésénél eddig nem vette figyelembe a történettudomány azt a fontos tényt, amire Simon János adaléka utal. A szegénység és a pásztornép terhére írt rablások és orgazdaságok jelentős részét a büntetés elől könnyebben menekülő kisnemesek követték el: szinte jövedelemforrásuk volt.)
