A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

DALA József: Matyó lakodalom

580 DALA JÖZSEF mányai alakultak ki, melyek jórésze a megváltozott körülmények között napjainkban is tovább él. Különösen azok, amelyek a fiatal pár fészekrakásához anyagi segítséget nyújtanak, pl. az ajándékvivés a rokonság részéről, árverezés a menyasszony f elkontyolása után. A család életében jelentős szerepet játszó lakodalom századunk 20-as, 30-as éveiben is a falu nyilvánossága előtt zajlott le. A fiatal pár egybekelésének ünnepi eseménye megmozgatja a két család egész rokonságát. A lakodalom két helyen történt egyidejűleg. A menyasszony- és vőlegényházhoz a közeli rokonságot hívták és mégis egy házhoz 80—100 embert is meg kellett hívni. A szegényebb családok násza zarándokútra késztette az örömszülőket, hogy módosabb rokonaiknál kölcsönökért kopogtassanak, kényszerű szükségből, mert erre az ünnepélyes alkalomra a meghívásra minden számottevő rokon igényt tartott, a meghívottak száma magas volt, ezért mindent elkövettek, hogy a lagzit az előírt hagyományoknak megfelelően tarthassák meg, nehogy okot szolgáltasson megszólásra a falu kíváncsi lakossága előtt. Mezőkövesd népessége két rétegre tagolódott: A földesekre és a földtelen summás-napszámosokra, akiknek csupán zsupptetős házuk volt, ahol meghúzhatták magukat. Bérelt házban lakni a falu kökzvéleménye szerint koldussorsot jelentett. A lakosság száma 1935-ben 20 806 fő. A 2296 birtokos közül 5 holdon aluli törpebirtokos 1422, a lakosságnak átlagosan 62%-a. Mindössze 10 birtokosnak volt 51—100 hold között földje. 100 holdon felüli birtokos a községben nem élt. A földnélküli summások száma viszont családtagjaikkal együtt 11 672. A számadatokat figyelembevéve a földesek gőgjének, rátartiságának kevés alapja volt. Mégis a falu családjai számára tekintélyt a földbirtok nagysága biztosította. A községi képviselőtestület tagjai, a hitesek, a község ügyintézői, mint a legtöbb adót fizető virilisek, a jómódú parasztok közül kerültek ki. Földhöz, birtokhoz, minél több földhöz jutni —• ez volt az életcél minden rétegnél, holott a községnek terjeszkedésre alkalmas földterület a környező Coburg-hibizomány és a szűkreszabott határ miatt nem állt rendelkezésre. Végszükségben a környező községek termőföldjeiből vásárolhattak. Ezek voltak a „bebírók". Földhöz jutni vásárlás, öröklés, vagy jó házasság által lehetett. A faluban azonban azt tartották: „suba subához, guba gubához". Földes legény csak földes lányt vehetett el. Már két-három holdas lányt sem adtak summáslegényhez, bármennyire is szerették egymást, akárhogy is fogadkozott a legény, hogy kétkezi munkájával el tudja tartani asszonyát. Meg kell jegyezni, hogy földjükre büszke törpebirtokosok öröklési rend miatt szétaprózódott földjei nem tudták eltartani a családokat, így kénytelenek voltak summásmunkát vállalni. A házasságkötésnél az érzéseknek, a szerelemnek kevés jelentősége volt, a szülői akarat döntött. Rendszerint az öregaszszonyok „szerezték" a leányt vagy a legényt, a kikémlelt föld nagysága szerint. Végül is a fiatalok 17—20 évesen, az élet rideg parancsa szerint kerültek össze, gyarapították a földet, a vele való munkát, az asszony beletörődött új életébe. „Bajolt" a gyerekkel, az örökös nehéz munkával, kevés tiszta öröm jutott neki. Az édesanyja is így élt, ő is úgy fog élni, mint a többiek. A jövő nem sok jót ígért. Néha tetézte nehéz sorsát a rideg anyós,