A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

BARTHA István: A szőlőőrzés szervezete Tállyán a XIX. század első felében

552 BARTHA ISTVÁN biztosítani, amelyet a megyei nemesek időről időre megújítottak. Zemplén vármegye 1801-ben alkotott rendszabálya értelmében 22 helységet soroltak az 1737. évi királyi rendelet alapján a Hegyaljához, amelyek között megtaláljuk Tállyát is.

1 Tállya a XIX. század első felében mezőváros volt. Abaúj vármegye szélén feküdt. A tokaji—kassai postaút rajta vezetett keresztül. Volt postahivatala és itt váltották a postajárat lovait először Tokajból Kassa felé haladva. A város kies dombon terül el, és a város fölötti hegyoldalakon húzódnak szőlőhegyei. Szőlőinek összterülete 1851-ben 1324 hold volt. E hatalmas terület birtoklás szerint két részre oszlott a feudalizmusban: 1080 hold kilenced dézsmás és 244 hold szabad szőlőre. A vidék éghajlata és a szőlőhegyek nyirkos, kavicsos és agyagos talaja kiválóan alkalmas volt a híres ,,tokaji" borok termelésére. E területen kívül a város lakosainak 977 hold első osztályú szántóföldje volt, de ezt a földesúr elfoglalta és maga gazdálkodott rajta. Volt 500 embervágó, s egy esztendőben kétszer használható és jó szénát termő rétje, amelynek egy részét a földesúr, más részét a város szabadon birtokolt. A mezőváros lakossága 1851-ben 5240 fő volt.

2 A felsorolt gazdasági feltételek nem biztosították a város lakossága számára a gabonafélék és egyéb szántóföldi növények termelését, sem az állattenyésztés, és különösen nem a juhtenyésztés kibontakozását. Ezek a termelési ágak nem biztosították a lakosság ellátásához szükséges termékmennyiséget, de a hiányokat bőségesen pótolta a szőlőhegyek termése: a ,,tokaji" bor. Keleti Károly becslése szerint 1873-ban 7000 akó fehér bort termeltek a tállyaiak. Ez az adat ugyan a század végéről való, de segítségünkre lehet annyiban, hogy el tudjuk képzelni, vajon miből élt Tállya lakossága.

1 Tállya lakossága tehát főként a bortermelésből élt. Éppen ezért nagyon vigyázni kellett a drága kincset termő szőlőtövekre, mert nemcsak az időjárás tehetett sok kárt bennük, hanem megdézsmálta a mezei madarak sokasága, összetörték a kóborló falusi kutyák, az őrzés nélkül hagyott állatok, és alkalmasint megvámolták a tolvajok is. A termés elpusztulása vagy megdézsmálása súlyos csapást mért a birtokosokra, amelyet egész családjának meg kellett nyomorognia. Ha a szőlő dézsmaadó volt, akkor bizony a földesúrnak járó és pénzben fizetendő kilencedet akkor is meg kellett fizetni, ha a termést bármiféle csapás csökkentette. Éppen ezért a szőlőterület őrzését évről évre nagy körültekintéssel szervezték meg. Tanulmányomnak az a célja, hogy ezt a bonyolult szervezési munkál bemutassa és értékelje. * A termés megőrzése céljából a zsendülő termést őriztették a termelők. A több mint 1300 katasztrális holdat meghaladó hatalmas szőlőterületet kisebb, területileg összefüggő, de ugyanakkor egymástól dűlőutakkal elhatárolt egységekre osztották. Ezeket a területi egységeket őrzéseknek nevezték.