A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

FÜVESSY Anikó: Méhlakások Észak-Borsodban

542 FÜVESSY ANIKÖ meg. A röplyuk általában egy fonás szélességű, 8—12 centiméter hosszú nyílás, melyet régen egyöntetűen a kas alján, alulról a másodiktól negyedik fonás környékén helyezték el. A röplyuknak a kas közepén vagy felső harmadában történő elhelyezése újabb szokás, a szakirodalom ismeretét tükrözi, „így könnyebben hordanak a méhek, a fiasítást nem kell keresztülrepülniük a teherrel, mert a középen elhelyezett száj egyenesen a méztérre nyílik" (Zádorfalva). A röpnyílás középső és felső elhelyezése a hagyományostól eltérő alakú kasokon fordul elő. A röpnyílásba helyezik a nyelvet, mely trapéz alakú, vagy hosszúnyelű lapáthoz hasonlít, s általában fenyődeszkából készítik. Ezek a kas röpnyílás magasságában levő átmérőjével azonos hosszúságúak, s a röpnyílással ellentétes oldalon, a fonatok közé szúrva erősítik fel. Előfordul a nyelvnek. csupán a szájba szorítással történő felerősítése is. Ebben az esetben a röpdeszka hossza mindössze 6—8 centiméter. Használata már nem általános, sokan feleslegesnek tartják. A kas belsejében található a som-, fenyő- vagy mogyoró vesszőből készült keresztfa, melyet a lépek rögzítésére helyeznek a kasokba. A lépveszszőket a kas fonadékai közé szúrják, mérete a kas formájától és a lépveszszők kasbeli elhelyezkedésétől függ. Kasonként két-három darabot használnak belőle. Ha két lépvessző van a kasban, akkor keresztezik egymást, míg három lépvessző alkalmazásakor kettő egy síkban, a harmadik felette, de egymással párhuzamosan helyezedik el. Használata régen a mainál sokkal elterjedtebb volt. Van aki azért nem alkalmazza, ,,mert ezzel a méhek munkáját nehezítik a síejíépítésben" (Szőlősardó), mások szerint a lépek kivevésekor így sok méz elcsurog (Kánó). A kasokat használatba vételük előtt tapasztják. A tapasztás néhány évtizeddel ezelőtt általános volt, csak a tapasztóanyagban mutatkozott némi eltérés, de a tapasztási módban nem. A kasok tapasztását ma már sok méhész helyteleníti, vagy csak egyszerűbb változatait alkalmazza, így három — fejlődésében jól elkülöníthető — tapasztási módot különböztethetünk meg: 1. A kas tapasztása egész évre, 2. a kas teljes tapasztása télre, 3. a kas aljának letapasztása egész évre. A három eltérő mód a tapasztás funkcióiból következik, melyek csökkenése a tapasztási mód egyszerűsödésével járt. Ha régi a kas vagy fonása nem elég szoros, a hőingadozásokra jobban reagál. Tapasztva télen nem éri olyan könnyen a hideg a családot, nyáron viszont hűvösebben tartja a kas belsejét a tapasztok. Hasznosnak tartják a káros rovarok, madarak és az egér ellen is. „Nem fészkel bele olyan könnyen a szipoly, nem vágja ki a zsolna, nem rágják meg az egerek" (Bódvarákó). Abban az esetben, ha csak az alját tapasztják le, arra szolgál a tapasztás, hogy a rovarok — főleg a hangya — és az egér ne férjen könnyen a sejtekhez. A tapasztásra marhatrágyát használnak, melyet különböző segédanyagokkal kevernek össze: pelyvával, mésszel, iszaptalajjal, fahamu és mész keverékével, illetve sárral. A sűrű masszát egy-másfél ujjnyi vastagon