A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

PETERCSÁK Tivadar: Népi sertéstartás Filkeházán

NÉPI SERTÉSTARTÁS FILKEHAZAN 525 1969-ig minden évben tartottak anyakocát, aminek a szaporulatát eladták, a pénzért ruhafélét vásároltak, és az adóba fizették. Filkeházán a családok nagyobb részének kilenc hold alatt van a földterülete. Ezekben a gazdaságokban a sertést csak hízóba fogják, ritkán — ha egyéb jövedelmük mellett valamilyen okból egyszerre szükség van nagyobb összegre — tartják a szaporulatáért. A lakosság hússzükségletét nehezen tudná más helyről beszerezni, ezért szükség van jelenleg is a hizlalásra. Az előbbi példák igazolják, hogy kifizetődő a hizlalás, nagyobb értéket jelent, mint amennyi pénzt belefektetnek. A nagyobb földterülettel rendelkező és az iparban nem dolgozó családoknál jelenleg is rendszeresen tartanak eladásra sertést. Ebből az összegből fizetik az adó egy részét, ruházkodásra és egyéb családi szükségletre fordítják. A sertések húsa, zsírja és szalonnája a parasztság egyik legfontosabb táplálékát alkotta. Nyári időszakban a baromfi- és házi nyúlhúst, télen viszont kizárólag a friss és füstölt disznóhúst fogyasztják. A sódart (sonka) csak tavasszal eszik meg, egyet mindig meghagynak húsvétra és az együttesen pászkának nevezett édes túróval, töltelékkel, kolbásszal, tojással együtt húsvéti eledelként fogyasztják. A füstölt kolbászt és szalonnát reggelire az egész család megette, nagy munkák — kaszálás, aratás — idején a férfiak magukkal vitték a mezőre. Amióta megnőtt az iparban dolgozó férfiak száma, sokan a munkahelyre is szalonnát visznek. JEGYZETEK 1. E. Dorner Béla: A sertés Magyarországban. Budapest, 1908. 2. Hankó Béla: Ösi magyar sertéseink. Tisia III. Debrecen, 1939. 321—388; Hankó Béla: Attila disznaja és a magyar vaddisznók. Klny. a Debreceni Szemle 1948. évi kötetéből. Debrecen, 1948. 3. Vajkai Aurél: Szelídített vaddisznókonda a Bakonyban. Veszprémi Szemle. II. 1958. 1. sz. 81—82; Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza. Budapest, 1959; Ebner Sándor: Zselici kanászélet. Ethnographia XLIV (1933) 150—156. 4. Szűcs Sándor: A Nagysárrét régi disznótartása. Klny. a Debreceni Szemle 1940. júliusi számából. Debrecen, 1940. 5. Gunda Béla: Földrajzi megfigyelések az Ormánságban. Földrajzi Közlemények LXVI (1938) 30—52; ifj. Kodolányi János: Adalékok az ormánsági Vajszló és környéke néprajzához. Makkoltatás. Ethn. LVII (1964) 73—77. 6. Szabadi Imre: Legeltetés és makkoltatás a hajdúböszörményi erdőkben. Műveltség és Hagyomány I—II. (1960) 305—311. 7. Szabadfalvi József: Migráció és makkoltatás az Alföld keleti peremvidékén. Műveltség és Hagyomány X. (1968) 55—84; Szabadfalvi József: Makkoltatás a Zempléni hegységben. Ethn. LXXIX (1968) 62—75. 8. Fél Edit—Hofer Tamás: Az átányi gazdálkodás ágai. Néprajzi Közlemények. VI/2 Budapest, 1961; Vajkai, Szentgál; Nagy Gyula: Orosháza néprajza II. Orosháza, 1965; Nagy Gyula: Paraszti állattartás a Vásárhelyi-pusztán. Népr. Közi. 1968. 1—2. Hajdú Mihály: Népi disznótartás Szeghalmon. Sárréti írások, (szerk. Miklya I) Szeghalom, 1965. 119—132. 9. Szabadfalvi, Migráció és makkoltatás ... 56. 10. Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. (Műveltség és Hagyomány, XII.) Debrecen, 1970. 58., 134.; Szabadfalvi, Makkoltatás... 62. 11. Szabadfalvi, Migráció ... 56.; Szabadfalvi, Az extenzív ... 134. 12. Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben. Budapest, 1964; Ikvai Nándor: Földművelés a Zempléni hegység középső részén. Műveltség és Hagyomány IX. Debrecen, 1967.