A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

PETERCSÁK Tivadar: Népi sertéstartás Filkeházán

NÉPI SERTÉSTARTÁS FILKEHÁZÁN 511 4. kép. A sertések delelőhelye a legelőn eszik. „A rövid lábú, rövid orrú, hosszú derekú, nagyfülű a jó." Tenyésztésre csak jól fejlettet vesznek, mert a satnyából nem lesz jó anyakoca. Ha zsákban vitték haza a malacokat, akkor még a zsákban a kemencéhez ütötték a malacok hátulját, hogy a házhoz szokjanak. Ha kétféle malacot vásároltak, fokhagymával kenték be a hátukat, hogy összetartsanak, hiszen egy a szaguk.

29 Az újonnan vásárolt malacokat egy ideig nem engedik ki, nehogy elszökjenek. Amit télen vettek, az istálló egyik elkerített sarkában tartják, csak tavasszal teszik ki a disznóólkáha. Az istállóból azonban gyakran ki kell engedni, mert a melegben nagyon elgyengül a lábuk. Az anyakocának való süldőt a legelőre járatják, s általában 6—8 hónapos korában eresztik a kanhoz, amikor búghalna. A faluban mindig egy kan volt, amelyik kijárt a legelőre, legtöbbször ott búgtak el a disznók. A kant a kondás gondozta, ezért külön fizetést kapott. A kan abraktakarmányának egy része az állami támogatásból származott, a zömét azonban a gazdáknak kellett összeadni. 1949 tavaszán 2 mázsa árpát szavazott meg a közgyűlés újig, aminek a felét házanként, felét pedig a sertések után kellett összeadni. A porciókrumplihói az új termésig fél véka sertésenként, házanként negyed véka volt. Az anyakoca egészen a fMásig kijár a legelőre. Addig moslékot kap, esetleg a fialás előtt néhány nappal egy liter darát is naponta, hogy legyen elég teje. A tehetősebb gazdák már a búgatás után árpadara, krumpliké-