A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon
444 NAGY GÉZA hajtsuk haza, mer másnap szükség lessz az igára. A nap mán szállóuba vóut, mikor az izenetet megkaptuk, a jóuszág meg igen szivesen evett, hát még maradtunk. Ugy este tiz óura tájba indultunk hazafelé. Az ökrök csak lassan gyüttek, hát bizony mán vóut tizeneggy óura, mire a tanya bejáratához értünk, a keresztuthoz. Ahogy keresztül akartuk hajtani az ökröket a keresztúton, hát az Istennek se tudtuk ráhajtani az ökröket az útra. Csak horkoltak, fújtak, oszt álltak, mintha leszögezték vóuna üköt. Ott killóudtunk vagy eggy óura hosszáig, de hogy nem tudtuk üköt átverni az utón, hát a társamot beküldtem a tanyába a béresgazdához, hogy mit csináljunk mer igy még reggelre se legyünk otthun. Elgyütt osztán a béresgazda is, de hogy látta, hogy nem tuggyunk mit csinálni, hát azt mondta, hogy hajtsuk keresztül az ökrököt a búzatábla sarkán, kerüljük meg a keresztutak Ugy is tettünk. Másnap reggel menni kellett az Aranytóura a béreseknek. Ahogy elérjünk a keresztuthoz, hát az elsőü ökör megint megállt, oszt se ide, se oda nem ment, csak állt, mint a cövek. Nemsokájra gyütt az intézőü ur is kocsin, oszt ahogy meglátott ott állni bennünköt, hát kérdezi, hogy mijér álljunk ott. Mikor megmondtuk, hogy mijér, hát csak nevetett, nem hitte. De mikor a kocsissá se tudta a lovat áthajtani az utón, akkor mán komolyra vette, oszt azt mondta, hogy várjuk meg, mig megvirrad. Addig küld ki szalmát, oszt majd ha gyün fel a nap, hát szóurjuk rá a keresztutra, oszt gyújtsuk meg. Ugy is történt. Napfelgyüttkör a szalmát rászórtuk a keresztutra, oszt meggyújtottuk. Mikor a szalma égni kezdett, hát olyan ropogást, csattogást hallottunk, mintha puska ropogott vóuna. Mikor a szalma elégett, olyan forgóuszél támadt, hogy a papért 58 mind a szemünk közzé szóurta. A keresztúton pedig cserepdarabokot, paszujt meg árpát tanáltunk szétszóurva. A perzselés után az ökrök maguktóul elindultak az utón keresztül. (Elmondta: id. Horváth János 77 éves, Karcsa.) Dolgozatomban a korlátozott terjedelem miatt csak vázlatos képet adhattam a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyák cselédeinek életéről. Ügy gondolom azonban, hogy még így is érintettem minden olyan dolgot, amelynek alapján képet alkothattunk azoknak az embereknek az életéről, akik számára tulajdonképpen csak 1945 után kezdődhetett igazán embernek való élet. Végeredményben csak ezt akartam, s ha valamennyire sikerült ezt megtennem, akkor úgy gondolom, hogy nem dolgoztam hiába, mert használhattam valamit a tudománynak is. Végezetül köszönetet mondok adatközlőimnek, akik szívesen rendelkezésemre álltak és kérdéseimre válaszoltak, továbbá mindazoknak, akik segítettek munkámnál tanácsaikkal, útmutatásaikkal. Nagy Géza