A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után

A DIÓSGYÖRVASGYÁRI ZENEKAR TÖRTÉNETE A FELSZABADULÁS UTÁN 367 A zenekar nagyszerű eredménnyel vizsgázott akkor is, amikor Kodály Zoltán Háry János és Székelyfonó c. műveinek kíséretét látta el és mind a szerző, mind Unger Ernő, főiskolai karnagyképző tanár, az akkori bemutató előadások karnagya a legteljesebb elismerésüket fejezték ki a zenekar teljesítményével kapcsolatban. A zenekar hatásának kell tulajdonítanunk azt az eredményt is, hogy Diósgyőrvasgyárban és a kapcsolt részeken különféle: fúvós, majd szimfonikus zenekarok alakultak meg, amelyeknek igen jó kapcsolatuk volt a vasgyári zenekarral. A helyi társadalom ezeket a zenekarokat a vasgyári zenekar leányegyesületeinek tekintette, mert sok vasgyári zenész kisegített azokban. így jött létre 1911-ben a Perecesi Bányász Zenekar, 1933-ban a Diósgyőri Önkéntes Tűzoltó Zenekar, mely 1947-ig működött, 1948-ban a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek Fúvós Zenekara, 1949-ben a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek Ifjúsági Fúvós Zenekara, 1953-ban a Diósgyőri Gépgyárak Szinvavölgyi Népművelési Körének Fúvós Zenekara, 1954-ben a Diósgyőri Bányász Zenekar. A vasgyári zenekarnak a zeneművészet iránti érdeklődés felkeltésében kifejtett szerepét, közvetlen hatását, a helyi zenekarok megalakulására és működésére kifejtett hatásán túlmenőleg, talán legjobban a vasgyári zeneiskola növendék létszámán keresztül mérhetjük le. Tény, hogy a zenét megszerető szülők —, amikor erre a szocialista iskolarendszer lehetőséget nyújtott —, százával íratták gyermekeiket a zeneiskolába, hogy ott szervezett irányítás mellett sajátítsák el a zenei tudást. A zeneiskola kifejlesztése az 1946-ban a vasgyári zenekar által megindított zenetanfolyamból történt meg, amelynek irányítását 1949 őszén a szakszervezet vette át és 1951-ig annak irányítása mellett működött. A tanárok részben szakképzett zenepedagógusok, részben a vasgyári zenekar zenészei voltak. A zeneiskolának Diósgyőrvasgyárba történő telepítését az tette indokolttá, hogy a zenetanulás iránt megmutatkozó tömeges jelentkezés, ami a zenetanfolyamnái és a szakszervezeti zeneiskolánál m

ár megmutatkozott, valamint Diósgyőrnek nagy munkástelep jellege szükségszerűen megkövetelték, hogy Miskolcon a második zeneiskolát is meg kellett szervezni. A zeneiskolának éveken át 600 növendéke volt, ami később 500-ra csökkent. Az ország 40 zeneiskolája közül a munkásszármazású növendékek létszáma tekintetében a diósgyőrinek a legkedvezőbb a helyzete, 65%. Ez is kitűnő bizonyíték amellett, hogy a vasgyári munkások miként viszonylanak a zenei műveltség elsajátításához. Ilyen eredmények után, 1952-ben feloszlott a zenekar. Megszűnése Diósgyőrvasgyár kulturális életének jelentős hanyatlását jelentette, mert a zenekar sokféle igényt elégített ki. Ebbe a dolgozók nem nyugodtak bele, és megfelelő szervezők munkájának nyomán 1953 őszén újból megalakult a zenekar mint a Diósgyőrvasgyári Ének-, Zene- és Táncegyüttes részlege, tehát a régi önállósága megszűnt. Több mint 10 évig áldozatosan szolgálta a zenekar a magyar zeneművészet ügyét és újból eredményesen vette ki részét a munkásosztály zenei műveltségének fejlesztéséből. 1957-ben visszaszerezte függetlenségét, majd