A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után

358 ZÁDOR TIBOR 18. kép. A vasgyári szabadtéri színpadon vezényel Forrai István karnagy A zenészek arra hivatkoztak, hogy a párt bármikor hívta őket, készségesen, önzetlenül vállalkoztak a szereplésre. Az 1945—46-os években a zenekar a párt tagjaival együtt hétről hétre éhesen és ázva-fázva járta a falvakat, komoly segítséget nyújtott a szervezésben, ami a legnagyobb elismerést váltotta ki a pártvezetőség előtt; azért a munkáért sok zenész elismerő oklevelet kapott. Azóta is gyakran vettek részt falujárásban. Azt azonban nem lehetett megkívánni a zenészektől — így vélekedtek a zenészek —, hogy a végzett napi munkájuk után még egy fél műszakot nap mint nap anyagi díjazás nélkül, társadalmi munka címén végezzenek. A helyzet annál inkább érthetetlen volt, mert 1948 decemberében Miskolcon először vonószenekar, majd néhány hét múlva nagylétszámú szimfonikus zenekar alakult meg, amelybe a vasgyári zenekar kétharmadát beszervezték és ott magasabb díjazást kaptak, mint a Vasgyárban. A szakszervezet rendelkezése következtében —, amely kimondta, hogy a dolgozók keresetéből semmilyen címen nem lehet levonást eszközölni —, 1949 júliusától a félévszázados zenekari hozzájárulást megszüntették, ami a zenealap megszűnését jelentette. A zenekar fenntartására egyelőre 17 000 Ft-ot fordítottak, ami csak a próbák és a havi három hangverseny kiadásainak fedezésére volt elég. A zenekar életében egy kedves, felejthetetlen epizód következett. Négy