A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

HUSZTY Sándor : Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871

32 HUSZTY SÁNDOR Ami Herman Ottót most jobban foglalkoztatta, az a Pávai ügy. A múzeumban dolgozott Pávai Vájna Elek vegytudor és geológus. Viszonyuk már előbb megromlot. Az okáról Lambrecht Kálmán bőségesen beszámol és vitájukat idézetekkel illusztrálja a kolozsvári sajtóból. Mégis álljon itt az a beadvány, amit Herman Ottó készített az Egylethez, midőn elvesztette béketűrését és a személyeskedő támadásra maga is személyeskedve vágott vissza. „Méltóságos igazgató választmány! Meglehet, hogy azok után az események után, amelyek egy évek során át tartott versengést egy oly denunciatioval rekesztettek bé, amely az alólirott fejére egy valóságos inquisitiót hozott — meglehet mondom, hogy az általam ebbe az iratba foglalt jelentés a visszatorlás színében fog feltűnni, de tiszta lelkisméréttel biztosithatom a mélt. igazgató választmányt, hogy úgy, miként öt évi itt létem minden tette egyedül az általam szolgált intézet 3 avat czélozta: jelen lépésem is egyedül annak veszélyeztetett erkölcsi tekintélye megmentésére szolgál. — Hogy ezt csak most tehetem, amidőn, mint fennt érintvén, a visszatorlás szinét nem kerülhetem ki, ennek igen természetes oka abban rejlik, hogy megbizonyithatólag csak az utolsó napok hozták meg azokat a bizonyítékokat, amelyek a jelentés alapját képezik. Bölcsen tudhatja a mélt. igazgató választmány, hogy különösen a müveit külföldön nagy tekintélylyel bírnak a tudományos intézetek különösen pedig a muzeumok, s hogy egy embert, aki elég szerencsés egy múzeum hivatalnokai közzé tartozhatni, éppen hivatala folytán, mindenütt nagy tisztelet fogadja és kiséri, hozzá járulván ehhez még az is, hogy bizonyos fokig nyilvános az élete. Szükségtelen tehát bizonyítgatni, hogy és miért követeli meg minden nyilvános élet — specialiter a jó irányban értem, a legtökéletesebb szeplőtlenséget; azt sem bizonyítgatom itt, mert a dolog természetével jár, hogy a szeplőtlenség megfertőztetése, nemcsak az illető személy, hanem annak az intézetnek az erkölcsi tekintélyét is csorbítja, amelynél az illető személy alkalmazva volt vagy van. — Mi következik tehát, ha egy oly intézetnek, amely csupán az igazság érdekében létesült, amely az igazságot tettekkel, élőszóval és Írásban kell, hogy a világnak hirdesse, — mely hivatva van egy nemzet tudományosságának kézzel fogható, szemmel látható bizonyítéka lenni — ha mondom egy ily intézetnek a hivatalnoka, éveken át hivatalból folyó tekintélyét arra használja fel, hogy tettlegesen, élőszóval, írásban, nyomtatásban is nyilvánosan ámítson? — Van erre egy példa. Amidőn egy bizonyos álgyémánt ügyében egy párisi tudományos társulat tagja ámitást követett el, s ez az ámitás Haidinger által napfényre került: a társulat erkölcsileg megsemmisülve — felbomlott! Engedje meg már most a mélt. igazgató választmány, hogy kimutassam, ki által és mennyiben van a múzeum erkölcsi tekintélye veszélyeztetve? A kérdés első részére, amely felelet gyanánt egy személy nevét követeli,