A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
JOÓ Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi volt pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez
170 JOÓ TIBOR a Mária-oltár két megmaradt súlyos, testes szobra más kézből való, mint a Szt. Pál-oltár finom, lírikus kifejezésű alakja. Ha az előzőt Güntzl faragta, akkor biztos, hogy a Szent Pál-oltár három főalakját — nyilván 1733 előtt — más szobrász készítette, Güntzlnél pedig csak a kiegészítő (ma már eltűnt) két szobrot rendelték meg. Ehhez járul a Szt. Pál-oltár sokkal kvalitásosabb asztalosmunkája, a csavart oszlopok, párkányok jóval finomabb kidolgozása, mind stílus, mind felfogás tekintetében. 92 Az oltár három remeteszobra a Krucsay-oltár szobraira emlékeztet, a szikár, megnyúlt alakok, kifejező, egyéni arcok, mindenekelőtt a finom kezek annyira jellemző beszédes gesztusai, a lírikus, minden pátosztól szabad, mélyen kontemplatív fogalmazás — mind közel áll a Krucsay-oltár mesteréhez." Az oltárok és a templom megváltozott ikonográfiája igen jelentős mértékben akadályozza azt, hogy a viszonylag még legépebben megmaradt korai pálos kolostor, illetve templom XVIII. század eleji képét, berendezését rekonstruálhassuk, viszont a hivatkozott szerződések, az orgonakarzaton elhelyezett stallumok, s az ún. Rákóczi-kápolna szobrai e munkához is igen komoly segítséget nyújtanak. A stallumok tárgyalása előtt ismertetnünk kell a templom déli, később épült kápolnájában levő szobrokat, melyeket az 1786-os leltár is említ 4 nagy kőszobor, fehér színűre festve 93 , s amelyeket Kampis Antal 9 '' Johann Anton Krauss („statuarius Jaszoviensis") műveinek nevez és a róla alkotott megbecsülő vélemény megerősítésére és emelésére alkalmasnak minősít. A kápolna keresztoltárával szemben állva, jobb kéz felől az első szobor Szent János apostol szobra, bal kéz felől a Eold. Szűz Mária szobra található. Jobb kéz felől a második szobor a Bold. Szűz édesanyjának. Szent Annának — kezében könyvet tartó — szobra áll, míg bal kéz felől a második szobor Szűz Mária édesatyjának, Szent Joachimnak a szobra, akinek két galamb van az egyik karján, a másik kezében bot. A szobrok feletti felírások fordítása : 9 ° Szűz Mária szobra felett: Eltávozott Pásztorunk — az élő víz forrása, akinek halálára a nap elsötétedett. Izsaiás 12. Szent János szobra felett: Tégy engem, mint a pecsétgyűrűt szívedre. A Canticum Canticorum-ból. Szent Joachim szobra felett: íme látjuk őt, nincs sem szépsége, sem ékessége. Izsaiás, 53.2 Szent Anna szobra felett: Keresem, aki szánakozott volna rajtam, s nem akadt. Zsoltár 68—21. Egy 1932-ben megjelent útikalauz 96 a Rákóczi-kápolna freskóját is említi: „A Rákóczi-kápolna freskója Krisztus sírbatételét ábrázolja. Feltűnő,