A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

SELMECZI KOVÁCS Attila: Torkos csűrök Észak-Borsodban

436 SELMECZI KOVÁCS ATTILA helységben torkos csűrt csak a legmódosabb gazdák építettek. Ezek a csűrök méretükben is meghaladták az általánosan elterjedt egyenes ereszvonalú csűröket. Építésszerkesztési szempontból több anyagot, bonyolultabb ácstechnikát követeltek meg, vagyis előállításuk lényegesen költségesebb volt, mint egy átlagos csűrnek. A torkos csűrök tipológiailag beletartoznak a közép-európai keresztszérűs csűrök nagy eltérj edtségű rendszerébe, amelynek egyik változatát képviselik az egyenes ereszvonalú keresztszérűs csűrökkel szemben.

7 Mindkét változat az épület hossztengelyére merőlegesen három részre tagolódik: középen a szérű, az átjárható folyosó helyezkedik el, ennek két oldalán vannak a tárolóhelyiségek. Az egyiknél a bejárat egybe esik az épület falsíkjával, a másiknál viszont a tárolóhelyiségek vonalától 2—3 méterre kiugró torokrésszel bővül a szérű.

8 Ez a konstrukció a magyarországi, de az európai párhuzamoknál is csak a keresztiolyosós alaptípusnál fordul elő. A torkos csűrök alaprajzilag lényeges különbséget nem mutatnak, azonban morfológiai és funkcionális szempontból eltérnek egymástól, ami az építőanyag megváltozásából következik. Lényeges különbség van a fa és az ásványi eredetű (kő, sár, vályog, tégla stb.)építőanyag felhasználása között." A csűrös építkezés hagyományos formája és elterjedési területe arra utal, hogy a klasszikus csűrös építkezés egyetlen anyaga a fa volt.

10 Az ásványi eredetű anyagokból a századforduló után, a csűrök funkcióváltozásának bekövetkezése után kezdtek építkezni. Az új építőanyag új szerkesztési technikákat hozott, amelyek az épület külső kiképzésében is módosulást, változást eredményeztek. De a századforduló után a faanyag felhasználásában, építésszerkesztésében is bekövetkeztek olyan változások, amelyek kihatottak az épületkülsőre is, háttérbe szorítva több hagyományos elemet. A csűrös építkezésben megtalálható ilyen változásokat legszembetűnőbben a torkos csűrök példázzák. Ezért indokoltnak látszik ezt a sajátos épületformát a hagyományos alkatból kiindulva alakulásán, időbeli fejlődésén keresztül leírni, az egyes formákat egymással összevetni. A hagyományos szerkesztésű torkos csűrök kizárólag fából épültek. Eredetileg egymásra fektetett, az épület sarkainál egymásba kapcsolódó gerendákból, boronafallal szerkesztették,

11 amire néhol a későbbi zsilipéit faltechnikára alkalmazott boronafa elnevezés is utal (Hangony, Domaháza).

12 A XVIII. század végétől azonban már erősen megfogyatkozott az erdők épületfa céljára alkalmas állománya. Ettől az időtől kezdve a faépítkezés visszaszorítására a közigazgatási szervek kísérletei egyre erőteljesebben érvényesülték.

13 A földesúri, közigazgatási tilalmak a faépítkezést nem tudták egycsapásra felszámolni, de a fa felhasználásában változást idéztek elő. A múlt század elején még nagy számban előforduló boronaházak a század végére szinte teljesen eltűntek. Helyüket a lényegesen kevesebb épületfát igénylő gerendavázas épületszerkezetek vették át, amelyek a múlt század közepén a csűrépítés területén is általánossá lettek.

14 ÉszakBorsodban a még megtalálható hagyományos építésű torkos csűrök mind gerendavázas épületszerkezetet őriznek (1. kép). A gerendavázas torkos csűr alapját négy alapgerenda, talpfa képezi. A talpfákat lapos kövekre fektették, hogy ne nedvesedjenek át. A tapfák az