A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

KILIÁN István: Latin nyelvű komédia a XVIII. század elejéről a Borsod megyei Levéltárban

LATIN NYELVŰ KOMÉDIA 397 bukolikus pásztorbeszélgetés, ajándékvitel, igaz, hogy itt nem pásztorok, hanem parasztok viszik az ajándékot, tejet és mézet. Az egyik paraszt hálálkodik, mert a háromszor elveszett marha előkerült. Annyi ajándékot visznek, amennyi erejükből telt. Ezek a gondolatok megtalálhatók a betlehemes játékokban.

70 Egy másik jelenetben hasonlóság figyelhető meg a Musa cum ministris suis című darab egy jelenetével. A katonai vezényszavak itt is éppenúgy elhangzanak, mint ott. Komikus, hogy az inasa ellen a szabók hadát indító Sartor katonáihoz buzdító beszédet intéz. Ugyanígy cselekszik az inasisten is. Sartor is, Salacon is nevetségesek ebben a tisztben, hiszen mindketten olyan mesterséget folytatnak, amely nagyon távol áll a katonai tudományoktól. Az eszmei célzat nyilvánvaló: senki sem törekedjék magasabbra, mint amire tehetsége jogosítja. A Prológusban a szerző Fraus és Fortuna szájába adja a tanulságot: rövid az öröm, múlékony az érzéki vágy. Másutt pedig Salacon szájába adja a szerző saját nézetét: országok omlanak össze, ha a vallást sérelem éri, ha viszont tisztelet övezi az égieket, akkor állnak az országok is. (125 A) Kétségtelen azonban, hogy éppen a magas polcra jutott szabóinas szájában, aki szinte már magának követeli az isteneknek kijáró tiszteletet, a szituációból következően is ez a kijelentés komikusnak hat. Legvégül a komédia epilógusa foglalja össze a szerző mondanivalóját: csalárd a világ, meredek helyen állanak a magas tisztségek, s amikor már valaki azt hiszi, hogy elérte, megcsúszik a lába. (126 A) Joggal vetődhet fel a dráma olvasójában az a kérdés, hogy ebben a komédiában illik-e nagyon komolyan venni azokat a keresztényinek tűnő életelveket, amelyeknek inkább tragédiában volna helyük. Ügy tűnik, hogy — ha nem is a vallást, de ennek még a felvilágosodás lassú, magyarországi terjedése idején is élő középkori életszemléletét, az egyház liturgiáját is pellengérre kívánta állítani az író. Hiszen itt ebben a komédiában a szerző semmit sem vesz komolyan. Talán éppen ezért tartjuk olyan jól sikerült, a maga korában mindenképpen kiemelkedő komédiának. Az ismeretlen szerző Salaconnak, ennek a nagyravágyó, semmirekellő világlustájának a szájába adja a középkor keresztény életszemléletének gondolatait. Salacon jelenti ki, hogy a világból kiveszett a hit, s az az ország, ahol a vallást nem tisztelik, előbb vagy utóbb elpusztul. Vagy egy másik gondolat: az embert az erény és a szenvedés emelheti az égiek közé. Ugyenebben a drámakolligátumban találunk olyan, leginkább a húsvéti misztériumhoz kapcsolható játékot, elmélkedő drámát, amely Kempis Tamás nyomán a szenvedés boldogító hatásáról zeng himnuszt,

76 S itt a maga korában még mindenképpen komolynak vélt gondolatokat az ismeretlen szerző éppen Salacon szájába adná? Mintha a liturgia terjengősségét, szimbolizáló törekvését is parodizálná a szerző akkor, amikor a Salacont istenné emelő szertartás szövegét és rendezői utasításait megírja. S ugyanez játszódik le negatív előjellel az utolsó inductioban is, amikoris a szabóinast megfosztják istenségének jelvényeitől, ruháitól, s kezébe a szabók jelvényét, a tűt és a cérnát adják, testére isteni öltözete helyett az inasruhát erőszakolják a satirok. A vallástalanság veszedelmes voltáról maga Juppiter is elmélkedik, de Juppiter is komikus elem ebben a darabban. A pásztorszertartáson meg