A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

KILIÁN István: Latin nyelvű komédia a XVIII. század elejéről a Borsod megyei Levéltárban

LATIN NYELVŰ KOMÉDIA 391 napra növekszik, éjjel, nappal dolgoznia kell. Bárcsak istenné lehetne. Juppiter is, Apolló is ember volt előbb. Alcides háza sem a csillagok között volt. Társai próbálják csillapítani a nagyravágyó inaskát, mondván, a gomba nem nő a ciprusok magasságáig, az istenné levés egyetlen útja a szenvedés. Hiába. Kijelenti: semmitől sem fél, illendő hát, hogy az égbe jusson, s nem is tesz le erről a szándékáról. Különben is, ha ez nem sikerülne, akkor keze által fog elpusztulni az ég. A 2. inductio az égiek tanácsába visz. Juppiter panaszkodik, hogy mennyire megcsappant az isteneknek bemutatott áldozatok száma. A földön burjánzik a bűn, az erény a földre terítve hever. A tanácskozó istenek közé bebocsátást kér Salacon egyik társa, aki előadja, hogy Salacon az égiek közé akar jutni. Rövid vita után elfogadják Saturnus javaslatát: emelkedjék csak az inas a magasba, hogy azután annál nagyobbat zuhanjon. A 3. inductiohan Salacon a pásztorok szertartására jut el. Látja, hogy valamennyi pásztor Pán kiengesztelése végett, vagy ellenszolgáltatás fejében ajándékot visz. A pásztoristen a kapott ajándékokat Salaconnak adja tovább ajándékul, aki azt kéri példaképétől, hogy ő is vele együtt szolgálhasson az égieknek. Pán ígéretet tesz arra, hogy az égiek közé emeli, igaz ugyan, hogy az embert elsősorban az erényei teszik istenivé. Salacon butaságában jogosultnak hiszi magát arra, hogy az istenek között szolgáljon. A 4. inductio színhelye a szabómester, Sartor háza. A mester szidja Salacont: vérét akarja kiszívni, házát ittléte óta az Eumenisek lepték el, s ráadásul még be is merészelt állni katonának csak azért, hogy mestere vérét kiontsa. Az ártatlan inas tiltakozik a rágalom ellen. Sartor azonban szidalmak közben másik két inasával a tyúkólba záratja Salacont, mondván, hogy itt aztán kedvére hadakozhat a tyúkokkal és a kakasokkal. Az 5. inductiohan Mercurius és Vulcanus kiszabadítják az inast börtönéből. A szabaddá lett Salacon most már boszszút esküszik. Kéri az isteneket, hogy segítsék bosszútervében. Mercurius és Vulcanus meggyőzik az inast, hogy sorsa most már az örökös háború lesz. Most azonban itt, megaláztatása és megszabadulása helyén emlékoszlopot állítanak fel az ő tiszteletére. Vesse meg tehát most már az emberi dolgokat, mert elindult az istennélevés útján. Azt akarják az istenek, hogy ő, aki csak szabóinas volt, az istenekhez hasonlóan parancsoljon. A 6. inductiohan a félénk, most már tréfából istenné lett, vagy inkább az istennélevés útján elindult Salacon a színen megjelenő Saturnus elől, azt gondolván, hogy az a halál maga, menekülni akar. Az ijedt isten jelöltet Mercurius és Vulcanus nyugtatják meg: Saturnus az, de meg különben is, most már ő maga is isten lesz. Fussanak már tőle az emberek. Saturnus megnyugtatja az új istent: Juppiter küldte azért, hogy istenné emelje. Salacon előbb kételkedik, végül is hisz Saturnusnak, s hagyja, hogy istenné szenteljék. Vulcanus és Mercurius köszöntik új istentársukat, aki boldogan viseli istenségét, s úgy érzi, hogy mostmár csak egyetlen dolog választja el az istenektől: az, hogy közöttük is legyen. A 7. inductio a szabócéh tanácstermében zajlik le. A szabók azon tanácskoznak, hogy mit tegyenek Salaconnal, aki ellen Sartor azt a rágalmat költi, hogy hadat szervez a szabók ellen. A szabók éppenúgy, mint az előbbi inductioban az istenek, a megoldás módozatai felett vitáznak, eközben Sartor egyik inasát a tyúkólhoz