A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulásig

272 ZADOR TIBOR Alaposabb oktatási formát jelentett a vasgyári zenekar zenetanfolyamának megszervezése, amely azután jelentősebb számban képezte és nevelte a jó zenészeket, nem csupán a vasgyári zenekar és a zenei élet számára, hanem sok más zenekar részére is. A zene iránti érdeklődés nagyarányú elterjedését bizonyítja még az, hogy számos fiatal a miskolci zeneiskolában és még tetemesebb számban magán zeneoktatónál tanult. A vasgyári munkások zene iránti fogékonyságát, szeretetét igazolja az a nemes áldozatvállalás, amellyel keresetüknek háromnegyed százalékát a zenealapra felajánlották. Ezzel a zenekar további negyedszázados működésének lehetőségét biztosították. Fejlődést jelentett a zenekar működése szempontjából az 1921-es új szervezeti szabályzat és a fegyelmi szabályzat kidolgozása, amelynek életbe léptetésével a jobb munka végzésének és a zenészutánpótlás szervezetten történő módjának feltételeit teremtették meg. A 20-as években Senger működése alatt még nagyon jó eredményeket mutatott fel a zenekar. Kitűnően sikerült opera és operett előadások nagy tekintélyt és elismerést biztosítottak számára. A 20-as évek vége felé egyre többet és huzamosabban betegeskedett Senger és ez már hanyatlást jelentett az előző évek teljesítményeihez viszonyítva. A gazdasági helyzet rosszabbra válása, az 1929-ben kezdődő világválság hatása Vasgyárban is a munkásosztály elnyomorodására vezetett és ennek a helyzetnek káros hatása volt a zenekar életére is. A zenekar tagjainak számát, valamint a díjazott próbák és szolgálatok számát csökkentették. A gazdasági helyzet lényeges javulása csak 1936. körül következett be, azonban az új karmester, Hoppé Jenő betegeskedése miatt nem fejlődhetett fel a zenekar a régi szintre, bár országos viszonylatban ekkor is jó neve volt, mert Káldor János: A magyar zenetörténet kistükre című művében a vidéki zenekarok közül egyedül a vasgyári zenekarról emlékezik meg a fővárosiak mellett. A 30-as években a vasgyári zenekar fiatal, jól képzett és jól felkészült, tehetséges, munkásszármazású tagjaiból több együttes alakult a kamarazene művelésére is, akik az Irodalmi Egyesület rendezvényein magas igényeket kielégítő, gyakori játékukkal tehetségüknek fényes tanújelét adták, sőt több alkalommal szalonzenekari összeállításban is klasszikus kiszenekari remekműveket szólaltattak meg. Ezeket az előadásokat azonban főleg a vasgyári kaszinó helyiségeiben rendezték meg s így a munkások tömegei számára hozzáférhetetlenek voltak, azok nevelését nem szolgálták. Forrai István idejében, 1941—43. között bontakozott ki ismét a zenekar ragyogó virágzása, amikor gyakrabban adott hangversenyeket a munkásétteremben és a műsorra tűzött számok között megjelennek a zene világirodalmában új utakat mutató magyar klasszikus mesterek művei. A munkászenekar nagyszerű teljesítményekkel lepi meg a vasgyári dolgozókat. Tekintélyét a vidéki zenekarok országos versenyén mutatott kitűnő játékával újra megerősíti az ország zenei életében. Ismét bebizonyosodik, hogy Diósgyőrvasgyár az ország zenei életének egyik fellegvára.