A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

152 DEÁK GÁBOR éppúgy nem engedi mint a régi, hogy hazánk iparát fejlessze." (31) Meglepő a lap víziója: „Amely nép nyers termények kivitelével kezdi, okvetlen kivándorlással végzi!" És ez így is vált valóra. „Egy lépést sem előre, számtalant hátra!" ez Magyarország állami élete és önállóságának szomorú története 1867 óta. A gazdasági nyomor valóban külföldre vitte a dolgoskezeket. Fejérváry Géza, a hadügyminiszter a „pompás katonaanyagot" sajnálja, Borsod megye a dolgos munkáskezet, akikből egy nap alatt 142-őt veszített el. Ügy jellemzi az ország helyzetét a Szabadság: ,,A Tiborcok fajtája rettenetesen megszaporodott, a Kun László serege megint divatba jött. Az ország egyik szélétől a másikig ínség, nyomor, pusztulás. Segély sehol, sőt az ínségesek kezéből az utolsó falat kenyeret is kicsavarják, hogy odaadják a telhetetlen katonaság számára." Majd így folytatja: „Az egykori rabszolgatartó ültetvényes így szólt a nála elöregedett munkaképtelenné vált rabszolgához: ,,te rabszolga, én nagylelkű leszek hozzád, visszaadom szabadságodat." Mire a rabszolga így szólt: ,,de uram, ha már megetted a húsomat, edd meg a csontomat is!" „így jártunk mi a katonasággal, mint ez a rabszolga, megette a húsunkat. Cserébe azonban megvédi szabadságunkat — mondja Hieronimy. Ám mire a védelemmel elkészülünk, csonttá aszottunk össze, leette rólunk a katonaság a húst. Azonban elég nagylelkű, megengedi, hogy a végképp elkoldusodottak országából kivándoroljunk." (32) Mielőtt a kivándorlásra rátérnénk, még nézzük meg, hogy forrásaink nyomán a kivezető út milyen lehetőségei vetődtek fel. A haladóbbak a hazai ipar megteremtésében látják a mentséget. Ne az legyen az irányadó, hogy mennyit tudunk itthon előállítani. „Az iparra adott befektetés a legjövedelmezőbb. Hiszen látjuk, hogy kenyeret, jólétet, míveltséget biztosít olyan boldog országok lakóinak, melyek nemzeti fejedelmek alatt virágolhatnak. Ellenben koldussággal kezet fogott míveletlenség az olyan ország sorsa, mint mi vagyunk, hol a legszeretettebb, legalkotmányosabb uralkodó kimondja, hogy „hiába élt", ha Magyarország visszaszerzi elrabolt önálló vámterületét, s ezzel lehetővé teszi, hogy önmagának ipart teremtsen". (33) Ezért aztán Borsod megye — követve Arad és Szatmárnémeti példáját — állást foglalt az újonclétszám felemelése ellen. (34) Miskolc szervezetileg ekkor kapcsolódott be a radikális demokrata mozgalmakba, maga Vázsonyi Vilmos is itt járt, hogy kezet fogjon az ellenzéki város vezetőivel.(35) így felkészülve és megerősödve aztán a város északi kerületének képviselője bátran kiállhatott a parlamentben a függetlenség és szabadság gondolata mellett. Talán idézzünk beszédéből, melyet éppen a demokrata baloldal fogadott a leglelkesebben: ,,. . . ha felszólalok s a t. ház becses türelmét nem nagyon hosszú időre igénybe veszem (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon), teszem ezt két okból. Az egyik ok, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket itt elégszer hangsúlyozni nem lehet (úgy van a szélsőbaloldalon), és ezek közé tartozik Magyarország állami önállóságának, függetlenségének, a magyar nemzet ezeréves múltjából folyó alkotmányos jogainak (Űgy van! a szélsőbaloldalon), a magyar állam fenségének, és az ebből hiányzó attributomok visszaszerzésének és bizto-