A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

^46 LAJOS ARP AD az egész munkáról alkotott értékelő szemléletet. Mindezt még tájankint összegyűjthetnénk és adattárolhatnánk. Szólások, találós mesék, rigmusok, anekdoták, munkamenetek népi leírásai — mindezek elhallatszottak, s érdeklődésünkre megszólalnak ma is a középkorúak és idősebbek ajkán, jórészük nem a fonóházban hangzott el, de mind a kenderről, a munkáról, a fonókról szólnak. Máris a munka folklórjába sorolhatjuk a kender tiszteletét sugárzó szavakat : „Kicsiny magból terem, nem bír tekintettel, Királyt és a koldust tartja öltözettel"... „Kicsike a magja, sárga a virága, Urat és parasztot egyformán ruházza" Ilyen, ehhez fogható archaikumok a kendert sajnáló szólásmondások: „Ö te áldott kender, mennyi kínt szenvedsz el," „Kendermag, kendermag, de nagy kínba is vagy.. .", ezek tömérdek változatai, melyek mögött évszázadok történeti szemlélete, nehéz élményanyaga húzódik meg. Az ősközösség archaikumait őrzik a kenderföldet védő szertartások, a mag elvetése babonás gesztusokkal, morális kötöttségekkel, ugyanígy a növő kender védelme, a fonásra előkészítő munkálatok szigorú rendje morális és mágikus elemekkel, a jó dolgos lány dicsérete a fonásra közvetlen előkészített, gyönyörűen bábuba, koszorúba csavart szösznek az utcaablakba való kitételével. — Annak is megvan az etnikai jegye, hogy a fonással válik el legjobban a kenderhez tartozó leánymunka a férfi munkakörtől, csak figyeljük meg és gyűjtsük össze minél több változatban az ide vonatkozó szólásokat: „Férfi nem fonhat, mert elfonja a bajuszát..." „Ne nyúljon a guzsalyhoz, mert elpödri bajszát". Ma még megtalálhatók a fonni tudást dicsérő dalok is: „.. .-ra gyertek házasodni, Mert ott tudnak szőni, fonni, varrni" „Tudok szőni, tudok fonni, tudok motollálni, A nyüst közt is, borda közt is tudok motoszkálni..." Jól emlékeznek még a telefont orsók közszemlére tételére, bírálására, ki tudott szebb tele orsót fonni, a minőséget hogyan állapították meg a legények (a rátekert fonalba harapással), hogyan tüntették ki a kiválóan fonó lányt („tetszó helyre", „tyükrös helyre" ül), hogyan tartották számon a hoszszú fonalat fonni tudó lányt („híres lány", „farsangi szálas lány"), hogyan tették próbára a lány szorgalmát (a le nem font szöszbe való kulcsdugással). Még kellőképpen fel nem kutatott anekdotatípus a lusta fonólányról szóló adoma, a rest és hazug lányról, aki azzal akarta áltatni szeretőjét, hogy már lefonta a régit, s ma már új szösz van a guzsalyán, de a fiú előző nap kulcsot dugott a szöszbe, a lány szekrénykulcsát, s mikor menni készültek a templomba, a lány nem tudott ünneplőbe öltözni, nem lelte a szekrénykulcsot, s szégyenszemre, a fiú utasítására, a szöszből szedte elő. Nem is kel-