A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

BODGÁL Ferenc: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig

336 BODGÁL FERENC sebb legpontosabb lejegyzésére törekszik, tanulmányaiban pedig helyet kapnak a paraszti alkotások mellett az alkotók, a hagyományt őrző fúró-faragó parasztemberek is. A vizsgált háromnegyedszázadban egyre növekszik a néprajzzal foglalkozók, s természetesen a gyűjtések száma is. A gyűjtés azonban földrajzilag a megye egészen kis területére korlátozódott. Borsod megye 1844—1920 között 177 helységből áll, s ebből kb. 20 községben végeztek néprajzi gyűjtést. A népköltészet, népszokások gyűjtése elsősorban a matyókra, illetve a palócok egy részére korlátozódott, így természetes, hogy a megye néprajzáról a korabeli adatok alapján csak igen vázlatos képet kaphatunk. Az anyagi kultúra területén sem volt jobb a helyzet, Kóris Kálmán korán félbemaradt munkássága elsősorban a matyókra, illetve a Bükkalja néhány községére terjedt csak ki, s ez a helyzet csak az utóbbi másfél évtizedben változott meg. A megyei néprajzi gyűjtéssel egy időben az ország különféle területén végeznek néprajzi kutatásokat. Az első korszakban a Székelyföldön Kriza János igen nehéz anyagi körülmények között gyűjti össze a „szép kápóna virágokat", a legszebb balladákat, népdalokat. Istvánffy születése évében zajlik le végső soron a népköltészet alkotásainak gyűjtésére termékenyen ható „Vadrózsapör", a Kőmíves Kelemen ballada eredetéről. Istvánffy kutatásaival egyidőben Szeged környékén Kálmány Lajos jegyezgeti fel a hagyományokat. Kóris Kálmán munkálkodásának kezdete, a századforduló egybeesik második szakmai folyóiratunknak, a Néprajzi Értesítőnek megindulásával, a Néprajzi Múzeum munkatársainak intenzív kutatómunkájával. A néprajzi gyűjtés a vizsgált időszakban szinte kivétel nélkül a gyűjtők egyéni, áldozatkész fáradozásainak eredménye. Közismert, hogy Kriza gyűjtései évekig nem jelenhettek meg. Istvánffy Gyula a liptói hegyekben és a matyóság között is saját költségén gyűjtöget, akárcsak a matyósággal utána foglalkozó Kóris Kálmán. Borsod megye változatos tájai; a Bükkhegység, a Tisza mente, a Sajó völgye és népcsoportjai; — a matyók, palócok — igen sok néprajzi sajátosságot őriznek, de a megye vezetői nem sokat törődnek ezek megmentésével. A Borsod-Miskolczi Múzeum szerény költségvetése alig-alig fedezi egy-egy kisebb kiállítás költségeit, vagy néhány tárgy megvételét, s Istvánffy sajtókész munkájára sincs pénzügyi fedezet. A személyeskedő intrikák a háború előtt Kóris Kálmánt, majd Istvánffyit is eltávolítják a múzeumtól, s velük együtt lezárul a néprajzi gyűjtés utolsó, igen aktív korszaka. Vázlatos áttekintésemben nem tárgyalhattam a megyei néprajzi kutatás valamennyi részletkérdését. Megállapíthatjuk azonban, hogy az eltelt háromnegyedszázad alatt megindult a tervszerű gyűjtés, kutatás, megteremtették a múzeum néprajzi gyűjteményét, s a nehézségek ellenére is korszerű tanulmányok jelentek meg. Sajnos, azonban Borsod és Miskolc vezetőinek körében a haladó tudományos törekvések nem mindig találtak megértésre. Ez az értetlenség rányomja bélyegét a későbbi évtizedekre is, sőt a két háború közötti korszak tudományos élete — melynek részletes feldolgozásával még adósak vagyunk — visszalépés az előző háromnegyedszázad eredményeihez képest. BODGÁL FERENC