A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

BODGÁL Ferenc: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig

A NÉPRAJZI ÉRDEKLŐDÉS MISKOLCON ÉS BORSODBAN 327 szedelmes betegségbe estek, vagy meg is haltak; ezért a czéh jónak látta ezt a szokást megszüntetni. A szokás azon örök igazságot akarta visszatükrözni, hogy minden felsőbbségi hatalom közmegegyezés és választás által adatik, hogy senki sem teheti magát parancsolóvá önakarattal" [4]. Az első kérdés, ki volt Szeredy, aki még Erdélyi János alapvető háromkötetes munkájának megjelenése előtt elméletileg is igyekszik megalapozni a népszokásgyűjtés fontosságát. Jó megfigyelő, s Miskolc népéletének alapos ismerője. A kérdésre nem könnyű választ adni. Tudomásom szerint eddig Szeredy személyével senki sem foglalkozott, neve hiányzik az irodalmi és szaklexikonok, illetve tudománytörténeti művekből. Szeredy nevét, munkásságát 10 évvel ezelőtt, 1958-ban fedeztem föl. Természetes, hogy nevét a reformkorszakban Miskolcon, a megyeszékhelyen tevékenykedő, a társadalmi, politikai mozgalmakban részt vevő fiatalok között kerestem. Nevét azonban nem találtam a korabeli sajtócikkek szerzői, a Major utczai Tudós Társaság tagjai között sem. Nem szerepel neve a korabeli adólajstromokban, nem említi őt a naplóíró Szűcs Sámuel, Szűcs Miklós és Porcs János sem. Ugyancsak nem találjuk nevét az 1858-as miskolci összeírásban sem, melyben pedig a lakosságot házanként, teljes alapossággal felsorolják [5]. Miskolcon Szűcs Sámuel és társai körében sokszor megfordult Erdélyi János is. Talán arra is gondolhatunk, hogy ő lehetett a felhívás és közlés szerzője-gyűjtője, hiszen hasonló álnéven, mint Szerednyei, többször publikált. Szeredy felhívása után elszaporodnak a Borsod megyei adatokat tartalmazó útirajzok, népismertetések, kisebb közlések, s néprajzi gyűjtések is. Néprajzi gyűjtéssel foglalkozik ezekben az években Tompa Mihály is, aki nemcsak Gömörben, de Miskolcon, Egerlövőn, Kisgyőrben is többször megfordul. 1846. január 10-én a következő levelet intézi Liszkai Pap Imre kisgyőri ref. lelkészhez: „Napjainkban úgy a politica, mint a szépirodalom igen nagy figyelmet fordít a népre és annak életére; összeszedetnek a népdalok, népmondák, s s t., népszínművek iratnak s a t. Kérésem ez: Legyen szíves kedves bátyám azon játékokat leírni nekem, melyet a lányok vasárnap a pusztán vagy páston énekelni szoktak; mind, minden csekélységet; szólítson meg egy leányt, s mindent elmond és megmagyaráz a szobában is. Például: Haj fel basa barna, A vattai csonka stb. azután a miben ez van: Kelmed lányát kéreti, Szebbiket jobbikat Karcsú magasabbikat! és azután így is van egy: Lengyel László jó királyunk stb.