A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

BODGÁL Ferenc: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig

A NÉPRAJZI ÉRDEKLŐDÉS MISKOLCON ÉS BORSODBAN 325 fel kell tartani, 's ha kissé durvább volna, inkább szelídíteni; mert minden egyes szokás elhagyásával annyi lépéssel közelít a nemzet az elkorcsosodáshoz 's elaljasodáshoz, annyi esztendővel közelít a' sírhoz. Csak népi, csak nemzeti legyen hát a' költő érzelme, hagyjuk mi a' cosmopolitizmust német szomszédainknak; csak a' nép életéből fakadjon minden dal, minden dráma, szóval minden szellemi mű, hogy forrásától örökre feltartó nedvet kapjon, 's örökkön örökké felmaradjon. Csak a' nép szívéhez szójunk, csak a' nép érzelmeinek legyünk tolmácsai, mindjárt megszűnik irodalmunk meddősége, mindjárt megszűnik a' részvétlenség miatti panasz: Mert abban, a' mi a' népélet forrásaiból fakad, van élet, van erő, s a' hol élet, erő van, ott nem volna cselekedet? Mert a' nép örömest adja azért pénzét, a' mi belőle származik, és ismét bele foly vissza. Illy képek lebegvén lelkem előtt, Borsodból néhány népszokást közlök, remélvén, hogy mások is szülőföldjükről 's annak tájékáról néhányat szinte közlendenek. így a' népszokások megismeréséből a' pillanatnyi mulatságon kívül maradandóbb erkölcsi hasznunk is lesz" [3]. Szeredy felhívása lényegében tehát a következőket tartalmazza: 1. A népszokásokhoz legerősebben a „köznép", tehát a paraszti munkával foglalkozó jobbágyok, kisnemesek és céhes kézművesek stb. ragaszkodnak. 2. A népszokásoknak erkölcsi alapjuk van, s mindegyik tanulsággal is szolgál. 3. A népszokásokat, dalokat stb. minden nemzetnek ápolnia kell, mert a népet ezekből lehet megismerni. 4. Az irodalom, költészet a népből vegye a témáját és a népnek szóljon. 5. Közlése után reméli, hogy szülőföldjükről inasok is hasonló szokásokat fognak közölni. Bevezetése után 1. Lakadalmi szokások Miskolcz tájékán s a kakasnyakvágás Miskolczon, 2. Gúnárnyak-szakítás Miskolczon, 3. Czéhláda hordás Miskolczon, 4. Gergelyjárás — szokásait közli. Ezekből csak egy példával szeretném munkásságát bemutatni: „Mikor az atya, vagy czéhmester változott, Miskolczon nagy pompával szokták a czéh ládáját az új atya, vagy czéhmester házához vinni. Már jókor reggel elkezdődött a pattogás, a kurjongatás és mindenféle csörgő eszközök használata. Az illető mesterlegények különféle alakoknak voltak felöltözve. Sok közülük falovon ült, de amely természetesen csak akkor vágtatott, ha a legény maga is ugrott, vágtatott. A láda pántlikával, virágkoszorúval, s más egyéb czifrasággal, a czéh címerével és az illető szerszámokkal fel volt ékesítve. A nevezetesebb utcákon meghordozták a ládát, a főbb tisztviselőket útba ejtették, s megköszöntötték. Az utcán sokhelyen megálltak, táncoltak a czéh ládája előtt, ittak a város és a czéh egészségére. A pohárköszöntés mindig verssel szokott történni. A czéhláda vivése iszonyú pajkossággal, dévajsággal ment végbe, de ami botrányba mégsem fajult soha. Legkicsapongóbbak voltak a varga és a csizmadia legények. A mesterlegények ez alkalomra — mely mindig télben szokott történni — a csikorgó hideg daczára is igen nyáriasan voltak öltözve, és emiatt a sok fel és alá csavargás, s átfázás következtében többen vagy ve-