A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)
BODGÁL Ferenc: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig
324 BODGÁL FERENC népnek neve, 's a' történet azt jegyzi fel róla könyvébe, mikép nem volt arra méltó, hogy helyet foglaljon a' nemzetek sorában. Minél inkább ragaszkodik a' nép nyelvéhez, öltözetéhez, dalaihoz, tánczaihoz 's szokásaihoz, annál erősebben áll benne a' lélek, annál nagyobb jövendő áll előtte. A zsidó nép el van széledve az egész világon; de vas megátalkodottsággal ragaszkodván vallásához 's szokásaihoz, élete mind e mai napig felmaradt — reménye pedig csak a' holtnak nincs. A' czigány minden országban megtartotta nemzeti jellemét 's nyelvét. A' köznép, az annyiszor megvetett 's kigúnyolt köznép legerősebben ragaszkodik mindahhoz a' mi nemzeti. Míg a' felsőbb osztályok, mellyek pedig csaknem kirekesztőieg viselik a' hon javait, minden nemzetiséget levetkeznek, 's a' külföld bodor tollaival czifrítják fel magokat; a' nép, melly pedig csak a' terhet emeli, csak a' fát ülteti, míg a' gyümölcsöt más szedi le,, az marad, a' mi volt: feltartója a' nyelvnek, öltözetnek, dalnak, táncznak, régi szokásoknak, mondáknak, 's így feltartója a' nemzeti életnek, nemzetiségnek. Hányszor nem enyészett volna már el a' magyar, ha a' föld népe a' nagyokkal, gazdagokkal lépést tart az elfajulásban? Hányszor nem éri végromlás a' hazát, ha a' nép, mellynek pedig nem sok veszteni valója volt, a* nagyok példája szerint, kik pedig mindent veszthetnek, elvonja magát a' hon védelmétől, 's dorbézolásban, vadászásban tölti a' drága, ha egyszer el volt szalasztva, soha vissza nem hozható időt? A' nép tömegben véve, tiszta, erőteljes, mint a' teremtő kezéből kikerült első ember, nem rontotta azt meg az elfinomult társalgás mételye, a' tettetés, törzsonkodás nem éktelenítette el rajta isten képét. A' nép, mint nép, magában sohasem romlik meg, a' felsőbb osztályokban dühöngő nyavalya veszélyes ragálya csak századok múlva harapódzik el közte. Valamenynyi szokása van, mind erkölcsi alapon nyugszik, mind intést s tanulságot foglal magában; valamennyi példabeszéde csak van, mind egy-egy örök igazság, mellyet az idők hosszú sora őrlött ki. A népszokásokat minden nemzetnek különös érdekeiben áll ápolni 's ha valamellyiket az érzelgő álhumanitás 's műveltség nem a kor szelleméhez illőnek mondaná is, feltartásán igyekezni. Nemcsak azért kell pedig feltartani, hogy az úgy nevezett míveltebb rész látásán vagy olvasásán nevessen,, vagy magát néhány perczig mulassa; hanem mélyebben féneklő okoknál fogva. Miből ismeri a törvényhozó, nevelő a' népet, hanemha szokásaiból? A' más nyelvből fordított törvény 's nevelési könyv, melly a' nép természetét legkevésbé sem veszi tekintetbe, lehet-e üdvös eredményű? A' fordított törvénynek nem az-e a sorsa, hogy sem az nem tartja meg, ki hozta, vagy fordította, sem az, kinek hozták? Fordított, 's nép természetéhez nem alkalmazott nevelési könyv szerint nevelni, oktatni a' népet, nem a' legégrekiáltóbb időveszteség 's erkölcsi kínpad-e? Jaj azon népnek, melly a' törvényt vallásos tiszteletben nemtartja 's fonáksága miatt abban nem tarthatja; — jaj annak is, melly az iskolát azon tanulsággal hagyja el, hogy akármit hasznosabb tenni, mint iskolába járni. Illy felfordultságok csak a' nép természetének 's gondolkodásmódjának tekintetbe nem vételéből származnak. Mindazt hát, a' mi népi 's nemzeti, ha még olly csekélységnek látszó is,