A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

VARGÁNÉ ZALÁN Irén: Miskolc zenei életéből – Hollósi Kornél

HOLLÖSY KORNÉL 3^5 mert a város zenei élete végeredményben nem nélkülözhetett ilyen állandó jellegű együttest. A Miskolci Művészek és Műkedvelők éhségakciója keretében a zeneiskola tanáraiból és tehetséges növendékeiből 1920-ban rövid időre ismét összeállt egy zenekar, és 1920. február 25-én vonószenekari hangversenyt rendeztek. A csellisták között játszott Vándor (Venetiáner) Sándor. Időközben a politikai események és a háború következményeképpen Kassa kultúrszerepét átvéve Miskolc, a 13. honvédgyalogezred zenekarával megerősödött, így a zeneiskola zenekari osztálya, a vasgyári zenekar és a honvédgyalogezred zenekara lehetővé tette a Filharmóniai Társaság megalakulását. 1922. november 19-én megtartott alakuló gyűlés kimondta, „hogy az együttes nem kíván egyesületté összeolvadni míg be nem bizonyítja életképességét, és azt a kulturális célt, amely miatt alakult: a klasszikus és modern szerzők ének és zenekari alkotásai népszerűsítésére". A Filharmóniai Társaság karnagyai Franz Károly és Hollósy Kornél voltak. 1923. február 15-én tartotta meg a Filharmóniai Társaság első hangversenyét. Bár a zeneszeretők a legszebb reményekkel tekintettek az első hangverseny elé, ez nem ment minden nehézség nélkül. Dicséretesen szép szándékkal a mércét rögtön magasra szabták. Műsorra tűzték — a többi között — Beethoven Krisztus-oratóriumát, s neim kisebb énekesekkel, mint az akkor Misikolera szerződtetett Halmos János, az, Operaház későbbi neves tagja. „Sok nehézség torlódott az első előadás elé. Drága kották, húrok, próbaterem-hiány, kiadások és kiadások vég nélküli sora, amelyet, hogy honnan fogunk fizetni, méltán aggasztotta a lelkes gárda tagjait. Még az utolsó pillanatokban is csak hajszálon függött az előadás... A délutáni órákban már úgy is volt, hogy az esti előadáson nem szerepelnek a színház tagjai, és így az oratórium, másfélszáz szereplő hosszú hónapok óta tartó munkájának fáradságos gyümölcse elmarad. Ez azt jelentette volna, hogy a bemutatkozás nem sikerült, és ismerve az embereket, születésekor meghalt a Filharmóniai Társaság. Ezt pedig senki sem akarta. Sikerült is kölcsönös jóindulattal elsimítani" [11]. Ennek a hangversenynek folytatásaként a város 100 ezer koronát adott a zenekar költségeire, az ellenzéki sajtó szerint sok éllel fűszerezve éppen annyit, amennyi „őnagysága kalapjára elegendő" (de nem a zenekaréra). Hollósy Kornél karmesteri szerepléséről így írnak: „Ennek a nagykészültségű művészembernek keze alatt a mű külső, belső formaszépsége, szelleme és zenei tartalma tökéletesen érvényre jutott" [12]. Másik alkalommal ezt írják róla: „Hollósy mindig nagy értéke lesz a miskolci zenei életnek, és csak vereségként könyvelhetjük el eddigi tartózkodását a szerepléstől. Bár sok nehézséggel küzdve, de még évekig fennmaradt a Filharmóniai Társaság, és erejétől függően évi 2—3 alkalommal rendezett hangversenyt. Hollósy Kornél karmesteri szerepléséről mindig elismerően írnak [13]. Miskolcon egyébként nemcsak a zenekar megszervezése és anyagi gondjainak megoldása volt nagy kérdés. Más felhők is árnyékolták a miskolci zenei életet. A mindjobban elhatalmasodó magyar faji gondolat olyan túlzásokra ragadtatta magát, amely a műsorok összeállítását is megnehezítette. A magyarkodó szándékban egyesek már odáig mentek, hogy az újság hasábjain ilyeneket írjanak: „Miskolc üldözi a magyar zeneszerzőket." A továbbiakban harsogó frázisokkal így írtak: „Sokkal nagyobb szolgálatot tennének a magyar zene20