A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

KIS DÁNIEL ÖNÉLETRAJZI NAPLÓJA 235 vett helytörténetnek adhat eddig ismeretlen adatokat. Kis Dániel írásigényére utal az a tény is, hogy három versét naplójába is bejegyzi [39]. Diákemlékeit jóízűen, szellemesen és élvezhetőén írja ie. Naplója értékét éppen ez jelenti. KIS DÁNIEL DIÁKÉVEI A fiatal rektor legemlékezetesebb élményei legációi voltak. A legációk előtt zajlott az elekció, ahol valószínűleg éppen olyan módon, ahogy később egy tisztújítást látott, a legációra jelentkező diákok a jobb helyekért meglehetősen nagy csatát vívtak. Egy alkalommal be is számol egy tulakodásról elekció alkalmával: „Ebben az esztendőben kezdődött a classificatió szerint való electió. Húsvét előtt felette otsmány nagy lárma, s kiabálás, sőt káromkodás volt az Auditóriumban úgy annyira, hogy egy megmérgesedett Deák (tudja a ménkő ki volt?) engem az ablakon ki akart hajítani, majd repültél volna ekkor ügyé Danyi?" [40] (4 A). Legációi során az ország messzebb tájaira is eljut, utazásait, kalandjait élvezettel írja le: Egyik ilyen nagy élményt nyújtó útjáról így írt: ,.,... Innep után haza mentem Szendrőben, a hol keveset mulatván, el indultam Patak felé. A Halmaji [41] kortsmában öszve akadtunk 7 Deákok, és a nagy árvíz miatt két nap két éjtszaka itten kénteleníttetvén inasainkkal rostokolni, mit tudtunk tsinálni? azt bizony, hogy a víz által a faluból az állásba kiszorult musikus asztrahán színű more czigányokat be hívtuk, bú el felejtésére mindég tánczoltunk még ott is ugrottunk, a hol gödör nem volt. Végtére nem győzvén a költséget, Halma jon nagy nehezen szekeret fogadtunk, a melybe czipó szájú paripák voltak, t. i. ökrök, élet és halál közt, kétszerre deszkák tetején ülvén, a legborzasztóbb habok közt által mentünk 5 áradásokon. Mi mindnyájan énekeltünk, vetvén reménységünket a dühös habok közt is a mi megtartó Istenünkben — de azért bizony szepegtünk, úgy hogy .... Másnap Meggyaszóról elindultunk jókor, és már itt mindenütt a Hegyallyán bátran mentünk (az esső egész nap esett) de Vámos "Újfalunál [42] ismét nagyon meg akadtunk mert Tóltsvától olly rettenetes sebes árvíz jött, hogy képtelenség volt neki menni. Mit tudtunk tsinálni, neki bátorodtunk, öszve fogództúnk, a frigy ládát [43] és a Kupiért hordó Uraimékat közbe vettük, neki a sebes víznek minden ruhástul, úgy hogy még a gatyába levő fekete strimflisek a bolhák is mind meg-fúladának. De volt ám részünkről sikoltás, káromkodás, mert csak egy kis hijja, hogy mindnyájunkat el nem vitt ez a mélly sebes árvíz. Nagy vizesen ki mentünk végtére a vízből, ekkor ki nevetett, ki haragudott, ki káromkodott is, és jóllehet még Patakon egy kis mértfőid volt, és már estveledett is, még is mindnyájan nagy vizesen, sárosan, némelly része 9. mások ismét 10, 11 órákkor a legnagyobb setétségbe be értünk Patakra. Hlyen a Deáki élet, de azért töbnyire mindig vig a Deák." (4 B—5 A.) Űtiélményeit láthatóan nagy élvezettej írja meg, s minden bizonnyal törekedett arra is, hogy írása ne csak írójának, hanem olvasójának is jelentsen élményt. Színes leírásai irodalomtörténetünk meglehetősen szegényes számú útirajzai figyelembevételével [44] szépírói törekvéseket is meg kívánnak valósítani. Hiszen nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a reformkorban terebélyesedő útirajz irodalmunk talaját éppen a magyar társaságokban kereshetjük [45].