A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

232 KILIÁN ISTVÁN darabokat a maga melodiáriumába összegyűjteni, s a kiírt legszebb dalokat a kar tagjai maguk is lejegyzik. Az elnök feladata vŐlt még, hogy minden fél évben temetési verseket írjon [28]. A sárospataki iskola evvel az intézkedésével arra késztette a legki valóbbakat, hogy úgynevezett alkalmi verseket írjanak, s ezzel írói, költői munkára serkentse őket. Természetes, hogy ezek a diákgyűjtemények nemcsak az úgynevezett „hivatalos", alkalmi verseket tartalmazzák, hanem egykori tulajdonosai legkedvesebb dalszövegeit, esetleg saját verseit is. A diák, ha befejezte tanulmányait, gyűjteményét magával viszi, s abba később is jegyezgeti a legszebbnek tartott verseket. Ez a gyakorlat nyilván felszínen tartotta az irodalmi érdeklődést. A pataki diákot azonban a XIX. század elején más tényezők is késztethették arra, hogy az irodalom aktív vagy passzív művelésével foglalkozzék. Már a XVIII. század végén, a XIX. század első évtizedeiben pedig egymás után alakultak meg a magyar közép- és felsőfokú iskolákban az úgynevezett magyar társaságok, amelyek mind a nemzeti fügetlenedés és a polgárosodás szellemében születtek. A társaságok közéleti, politikai irodalomtörténeti szerepe ismert. Bessenyei hirdette meg a magyar nyelv, a magyar irodalom felvirágoztatásának programját, ennek szellemében születnek meg a magyar iskolákban a magyar társaságok. Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok című munkájában részletesen elemzi a hazánkban 1795 és 1848 között iskoláinkban működő önképzőkörszerű társulások, társaságok életének történetét. Felméri, hogy milyen szerepük volt a reformkorban, s utal arra, hogy hogyan hatottak ezek a társaságok a közgondolkodásra. A magyar nemzetté válás hajnalán a protestáns és katolikus iskolákban Soprontól Kolozsvárig szinte valamennyi magyar iskolában előbb vagy utóbb létrejött a magyar olvasó vagy irodalmi társaság. A társaságok azt tartják fő céljuknak, hogy tökéletesedjenek a magyar nyelvben, alkalmassá tegyék azt árnyalt, irodalmi szintű gondolatok kifejezésére, műveljék aktívan vagy passzívan az irodalmat, általában ösztönözzék tagjaikat a gondolkodásra, szoktassák őket az aktív szellemi munkára. Eszközeik természetesen különbözőek. Néhány társaság az európai irodalomban való jártasságot, mások szépirodalmi munkák, tudományos dolgozatok írását, ismét mások baráti vitákat vagy a színjátszást tartják megfelelőnek ahhoz, hogy magasztos céljaikat elérhessék. A politikai megnyilatkozástól valamennyi társaság kategorikusan elhatárolja magát, a kitűzött cél azonban a maga korában politikai cél volt. A társaságok tagjai, vezetői, tanárelnökei írásbeli megnyilatkozásai a reformeszmék, a nemzeti függetlenség és polgári szabadság jegyében születtek. Bécs ezért két alkalommal is megpróbálkozik azzal, hogy a magyar társaságokat feloszlassa. Előbb 1836-ban, majd 1845ben. A társaságok egymás közötti személyes vagy levelezési kapcsolata ismeretes. Egy-egy társaság év végi ünnepélyére, az úgynevezett „örömünnepre" nagyon gyakran meghívja a közeli városok iskolái magyar társaságainak képviselőit. Kiadványokat jelentetnek meg. Ezek a kiadványok eljutnak szinte valamennyi magyar társasághoz. Más iskolákban könyvtárakat alakítanak, s elsősorban az élő magyar irodalom tanulmányozását tűzik ki maguk elé célul, s ezt csak úgy tudják elérni, ha összeadott pénzeikből vásárolják meg a magyar irodalom legfrissebb termékeit. Egyszóval: már az iskolapadokban megindul egy pezsgő, a politizálást nem vállaló, de valójában politizáló irodalmi élet. Ezekből a társaságokból emelkedik költői, írói magaslatokra Dayka Gábor,