A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

496 BANNER JÁNOS Mindezeket, mind a talaj, időjárás, szántás, vonóerő kérdéseit, mindig történeti fejlődésükben tárgyalja. Az ágyeke és a gazdasági-társadalmi viszonyok kérdésében is történeti háttér megrajzolásával támasztja alá, a társadalmi viszonyok alakulásától erősen függő, termelékenyebb gazdasági eszköz kialakulásának szükségességét. (Minthogy a második fejezetnek csak kis részével, a harmadikkal egyáltalán nem foglalkozom, legyen szabad itt megjegyezni, hogy a fejezet komplex módszere is fokozatosan új elemekkel bővül.) Eredményeiben továbbfejleszti az eddigi elutasítónak mondható felfogást, és „részben a magyar régészeti adatok és tárgyak bekapcsolásának segítségével'' dolgozik. Rámutat — és ezt hiába keressük a kérdéssel foglalkozóknál — a földmüvelés hozama emelésének társadalmi szükségességére: az ágyeke jellegzetes alkatrészeinek a túró ekén történt fejlődésére a isz. e. 2—1. századokban, hogy kétezer esztendőnél tovább tartó, de változatos formákat hozzon létre, napjainkig. Az 1—5. sz., szükség előidézte, szerkezeti változásai (asszimetrikus ekevas, féloldali rögzített kormány) egymástól függetlenül jelentkeztek ott, ahol a társadalmi, gazdasági körülmények kívánták. Elterjedésének mai területe az egykori kelta lakta területekkel egybe esik. És ez mutatja a legjobban a kelták e téren is jelentős szerepét. Nyugaton és keleten, ha nem is összefüggő területeken, tűnt fel először (Angliától—Ukrajnáig), de a karcoló és túró ekéket, külön-külön célra egyszerre is használták. Az újabb és régibb mezőgazdasági eszközök egyidejű használata később sem éppen ritkaság paraszti gazdálkodásunkban. Még az ágyeke is eltűnhetett, változott társadalmi-gazdasági szükséglet mellett. A mechanikus evolucionizmus hívei előtt érthetetlen, s ezért tagadják az 1—5. századi használatát, mert a feudalizmus virágkoráig, később nincs vagy alig van nyoma. „A római korszak ekéi (isz. u. 1—5. század)" fejezet címét félreérthetetlenül választotta meg. Nem római hanem a kor ekéiről — illetve ekevasáról — beszél. Én úgy látom, ezt a fejezetet — minthogy időben ugyanarról a korról van szó, jobb volna összevonni az előzővel. A közös címet könnyű volna megtalálni és azonos idő (isz. u. 1—5. sz.) nem zavarna. Valahogy szerző is érzi ezt, amikor nem tér ki az előbbi fejezetben tárgyalt alkatrészekre, s ezzel mintegy kétfelé vágja a fejlődés egyenes menetű fonalát. Azok az ekemaradványok, amelyekről az előző fejezetben szól, amelyek az „egykori kelta területeken" kerüitek elő, lényegében tehát ugyanazon a fejlődésen is mentek át. De felvetődik itt az a kérdés is, hogy egyes alkatrészek fejlődése nem párhuzamos-e az egész időszakban? Gazdagabb ez az anyag. Ekeábrázolások és modellek, dárda alakú, nyeles és lapát alakú ekevasak állottak rendelkezésére, nem szólva az irodalomról. Megállapítja, hogy a karcoló ekék jelentősége még rendkívül nagy. Az úgynevezett kelta eke vasak és a dárda alakúak nagyjából illyr területről, a bunkófejűek trák területről, ha nem is nagy számban, megmaradtak. A termelés fokozásának szüksége alakította ki a lapát alakú vasakat. Kialakulásuk etnikumhoz nem köthető ugyan, de a Kárpát-medence nyugati