A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

ADATOK A FELSÖ-MAGYARORSZAGI BETYARVTLAG KIALAKULÁSÁHOZ kart agyvelő lázas víziója a paraszttal együtt élő úrról. Ez valóság is volt, de nem leliegzetes valóság. Minél inkább távolodunk időben a szabadságharctól, a polgári forradalom nagy magyar erőpróbájától, Angyal Bandi alakját annál inkább veszi körül a képzelet a mesevilág rekvizitumaival, annál mítikusabb lény formáit Ölti magára még a művelt emberek, mint pl. Szirmay, Jókai, Dienes stb. tudatában is. Érzelmileg minél nagyobbnak próbálja mutatni a betyárt képzeletünk — még az írói képzelet is —, annál bővebben él a mesevilág által ránkhagyományozott kifejező eszközökkel. Természetes, hogy erre az átalakításra csak az élő szóhagyomány, a folklór képes, amely nemcsak a parasztság kincse, hanem az egész emberiségé. A Szűcs Sándor által leírt betyár alakja az emberfeletti tulajdonságokat biztosító totemisztikus képzetek varázslatos keverékében, a szóhagyományozás során ötvöződött olyan csodálatos lénnyé, amilyen a történelem folyamán csak egyszer született, csupán egyszer volt, többször nem lesz soha. Nem ismétlődik meg, csupán az emléke él örökké. Erre az egyre is csupán a képzelet ruházta rá az emberfeletti tulajdonságokat. A betyár — ahogyan tudatunkban él — nem létezett soha. Mégsem tekinthetjük csupán a képzelet termékének —, hiszen Angyal Bandi valóság volt, élt Ónody András uram is — de az irodalom termékének sem. Inkább egy átmeneti korszak antagonisztikus ellentmondásoktól terhelt eszményeinek megformálási kísérleteit látjuk a népi hősben. Ezek a képzelt hősök végeredményben a forradalmi ideológiának társadalmasodását, tudatosodását segítették elő. A betyár a szabadságharcot előkészítő forradalmi eszmék élő szimbóluma és nem halhatatlan hőse. Jelzőeszköz, szimbólum csupán, mely akkor társadalmi tudatát anélkül tükrözi vissza, hogy ő maga is megváltozna. Nem létezése, hanem létezésének lehetősége segíti elő a világ megváltoztatását, a társadalom megjobbítását. Wéber Antal szerint a magyar irodalom „betyár" típusa a világirodalom romantika előtti és a romantikus „haramia-martalóc" típus utóda, amelynek hátborzongató, elrémítő, félelmet keltő társadalmi funkciója nálunk két irodalmi mozgatóerő hatására változik meg. Az egyik mozgatóerő a magyar irodalomra ható külföldi romantika nemzeti jellegűvé alakulása, a másik a naiv-népi realizmus kritikai-alkotási elveinek kibontakozása. Ez a folyamat szerinte leginkább Gaal József alkotásaiban követhető nyomon, ahol a betyár ősalakja, a feudális lovag-martalóc és az új típus képviselői (Pintye Gregor és Zöldi Marci) kisebbnagyobb mértékben összefonódva tűnnek fel. Gaal műveit jellemzi a régi típusú kalandosság és az igazi történeti levegő hiánya, de ugyanakkor a modern történeti regény és elbeszélés reális alapelemei is elég élesen jelennek meg műveiben. Nála a betyár a feudális világkép kategóriáiban gondolkodik, nem jutott még el a hűbéri társadalom megváltoztatásának eszméjéig, mert a rablásban csupán az ellentétek alkalomszerű kiegyenlítését látja [147]. Angyal Bandi életmódjával foglalkozó kutatásunk ezeket az irodalmi szálakat mellékesen érintette csupán. A valóságot próbáltuk megragadni és értelmezni a maga szövevényességében, összetettségében és láttuk, hogy az élő rablóról kialakult betyáros vonások a társadalmi tudat fejlődése következtében polarizálódtak, önállósultak, élesedtek és magyarosodtak. A tudat fejlődésében igen nagy szerepe volt az irodalomnak, különösen a drámairodalomnak, a színészetnek [148]. Ónody András haramia; hazafisága Abellino álhazafisága, amelyért mind a feudális rend, mind a lázongó nép elítéli és megbünteti. A nép azonban 27