A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

414 DÖMÖTÖR SÁNDOR a népnek a betyár iránt érzett vonzalma a városi közönség, a polgárság romantikaigényével párosul. Természetes, hogy Angyal Bandija így nem éri el a betyárballadák művészi színvonalát. A színlap a hőst „megtért vétkes"-nek, a darabot pedig „erköltsi néző Játék"-nak tünteti fel, mert a nemesi vármegyének, a magyar színészet fő-fő támogatóinak, a kisnemességnek a szemléletével is ütközött a társadalmi törvények ellen lázongó jobbágy színpadon, „példaként" való szerepeltetése. Balog István éppen ezen a maradi szemléleten ütött jókora rést darabja haladó felfogásával, amit az bizonyít, hogy megértette és szerette a szegénynépet, bár a feudális világnézettel szakítani nem akart, de ekkor még nem is tudott volna. Balog István irodalmi mintája Kari Friedrich Hensler „Rinaldo Rinaldini" c. háromrészes vígjátéka volt. A magyar betyár sajátosan könnyed, romantikus és színpadi rablótípusát azonban az életből, élményeiből alkotta meg. Pór Anna véleménye szerint Balog István ,,a színmű írásakor már ismerte az Angyal Bandi ballada verssorait. A váci nyomda azon kiadványa, amelyben az Angyal Bandiról szóló dal is szerepel, 1804—1823 között keletkezhetett —, tehát Balog István nemcsak hallomásból, hanem innen is ismerhette az Angyal Bandiról szóló szomorú dalokat. Balog Istvánnak, az örök vándorszínésznek azonban bőven nyíJott alkalma arra is, hogy megismerje a valódi betyár világot és a nép alkotta betyárképet egyaránt. A vándorszínészek (Déryné, Gál Mihály, Balog István) visszaemlékezései között többször is szó esik a betyárokkal való találkozásokról" [137]. Balog István színművének hatása korában óriási volt, tanulatlan és bárdolatlan paraszti tömegeket nevelt a színpad szeretetére. (A Szamos mentén a színpad hatása alatt keletkezett beLy ár farsangoló népi dramatikus hagyományai is megmaradtak.) [138] A vándorszínészek jobbára parasztoknak játszottak, ritkán kerültek igényesebb közönség elé. Pedig e színészek is szerették volna az Angyal Bandi helyett a Hamletet, vagy Romeo és Júliát játszani, de nem lehetett, mert közönségük még nem értette volna. A színészek az előadott darabokat sok esetben aktualizálták, commedia dell-arteszerűen rögtönzött részletekkel tarkították, hogy vonzóbbá váljék a közönség számára. Említettük, hogy mind Balog István színdarabja, mind a ballada képszerű ábrázolás, mely még nem fogalmazza meg a reformkor véleményét sem az urakról, sem a betyárokról olyíormán, hogy mindketten „rabolnak". A rablás mint társadalomellenesség jelentkezik még, nem mint társadalmi reform. Balogh István színdarabjának első jelenete Angyal Bandi bemutatkozó monológja. Ebben már ilyeneket is mond: „ ... a gönci határból 40 marhát hajtottak el pajtásaim, és most űzőbe vett minket a vármegye ... pedig csak azért tettük, mert szegénylegények vagyunk ... Ha gazdagok volnánk, bizony pörgőit húst nem kérnénk a gönciektől..." A szegényt a kényszerűség hajtja az erőszak igénybevételére; ha ennivalója megvolna, nem venne el mástól semmit. A véleményben kimondatlanul már benne van, hogy minden embernek egyformán van joga élni, s ha a szegénynek nincs meg az életre a természetes lehetősége, akkor valami baj van a társadalmi renddel [139]. Balogh István színművében a kocsmárosné azt kérdi Angyal Banditól, hogy társai hol vannak. „El vagyunk széledve — mondja Angyal Bandi —, mert a vármegye űzőbe vett bennünket." A betyárok a gerillaharc elemi taktikáját tudatosan alkalmazták üldözőik ellen. Az „elszéledés", a mindennapi munkáját