A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

UJVÁRY Zoltán: Források és kutak a zempléni hegyvidéken

FORRÁSOK ÉS KUTAK A ZEMPLÉNI HEGYVIDÉKEN 385 tartottak benne. Ez szája felé szűkülő 55x62 cm-es faedény, három rövid lábbal, amit dongáiból faragtak ki, tetején kis ajtóval (20. kép, A.). Feltűnő, hogy a Kovácsvágással szomszédos falukban, ahol a vízért ma is távolabbra kell menni, ehhez hasonló víztartó döbönt nem használtak. Vizet természetes módon igyekeztek gyűjteni. Vágáshután állatok és mosás céljára esővizet fognak az udvar alján kővel kiépített másfél-két méter mély üregekbe, melyekbe az esővizet ásóval, vagy kapával meghúzott árkokon vezetik be. Ujabban a házak sarkain összefutó pléhcsatornán az esővizet beleengedik egy hordóba, vagy egy betongyűrűbe. Az eddigiek alapján is megállapíthatjuk, hogy a víz és az emberi élet számtalan mozzanata szoros kapcsolatban van egymással. A mindennapi életet a vízellátás lehetőségei befolyásolják, de még jobban befolyásolták a múltban. Összeíüggés van a kutak és a körülöttük folyó közösségi élet között s a közös munkák nem egy mozzanata kapcsolódik a vízszerzés lehetőségéhez. A vízellátással kapcsolatban a fában és forrásokban gazdag hegyvidéken sok primitívség maradt meg, ami összefüggésben áll azzal is, hogy a víz minden különösebb technikai előkészület nélkül közvetlenül nyerhető a természetből. Ethnogeographiai szempontból a zempléni kutak már az északi magyar területekhez tartoznak. A kutak szempontjából érdekes határvonal húzódik közvetlenül a Hegyalja déli részén fekvő községeiben. Ennek visszatükrözője a sok keverékforma és a különböző típusok sokfélesége. A kúttípusok is jól mutatják az anyagi kultúrában erősen kifejezésre jutó átmeneti jelleget az alföldi terület és a hegyvidék között. Ujváry Zoltán