A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

UJVÁRY Zoltán: Források és kutak a zempléni hegyvidéken

368 UJVÁRY ZOLTÁN tanulságos megfigyelést közöl Molnár István a tavaszi csorgó újításról Gyalakuta községben [5]. A vízellátás módjaival és eszközeivel kapcsolatban részletes leírásokat főleg az állattartásról és a népi építkezésről szóló közleményekben találunk, így pl. Ecsedi István a Hortobágy vizeiről és a pásztorok vízellátásáról [6], Talasi István pedig a kiskunsági itatókról és itatásról nyújt jelentős közlést [7]. Természetesen kisebb, néhány soros megjegyzésekkel itatókról, itatásról, víztartásról és vizes edényekről majdnem minden pásztorélettel foglalkozó tanulmányban, monográfiában találkozunk [8]. Hasonlóan a népi építkezést, települést, gazdasági életet tárgyaló munkák is sok adatot nyújtanak a kutakra, a vízellátás egyes kérdéseire [9]. A különböző táj monográfiák szintén szolgáltatnak adatokat a kúttípusokra és a vízhúzó eszközökre [10]. A vízellátást valamilyen összefüggésben említik a táplálkozásról, teherhordásról, közös munkákról szóló közlemények is [11]. Az európai néprajzi irodalomból jelentős tanulmányokra hivatkozhatunk, amelyek behatóan vizsgálják a kúttípusokat, a vízhordó és víztartó eszközöket, a különböző vízszállítási módokat és eljárásokat. így pl. megemlítjük Wakarelski Christo [12] tanulmányát a bulgár, Korén Vlasta [13] közleményét a szlovén, Jefabek Richard[14] cikkét a valasskoi, Plessingerová Alena[15] leírását a Javorina alatti szlovák falvak kutairól, kúttípusairól és vízhordási módjairól. Külön ki kell emelnünk Ránk Gustav [16] és Erixon Sigurd [17] pompás munkáját az észt, illetőleg a svéd kúttípusokról és vízellátásról, valamint Giese Wilhelm[lS] tanulmányát a portugál kutakról. Az emberi erővel végzett vízhordással és annak eszközeivel foglalkozik kitűnő tanulmányában Weiser-Aall Lily [19]. Munkájában az idevonatkozó norvég anyagot dolgozta fel. Kultúrtörténeti szempontjai miatt is figyelmet érdemel Rein Berthold [20] könyve, amely általánosabb vonatkozásban foglalkozik a kutak szerepével a népéletben. Az alábbiakban a zempléni hegyvidék jellegzetes kúttípusait és a nép használatában álló különböző forrásokat írjuk le és mutatjuk be [21], Győjtőutaink során részletesebb megfigyeléseket a következő falvakban végeztünk: Kovácsvágás, Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, Hejce, Fony, Árka, Regéc, Mogyoróska, Üjhuta, Középhuta, Óhuta, Baskó, Makkoshotyka, Komlóska és Hercegkút. A zempléni hegyvidék vízben aránylag gazdag terület. A falvak határában bővizű források vannak, amelyek mezei munkánál az emberi szükségletet és az igavonó állatok itatásával kapcsolatos szükségletet is kielégítik. Egyik-másik faluban, mint pl. Kovácsvágáson, a falu mélyebb pontjain a víz egy, másfél méterre megjelenik a talajszint alatt és így a kútból a vizet közvetlenül merítették, csapadékos időjáráskor pedig a víz a kút szájánál a föld szintjén folyt el. A vízbőségnek tulajdonítható, hogy Kovácsvágáson ötven-hatvan évvel ezelőtt csupán nyolc-tíz épített kút volt. Egy kút egy-egy utcarész vízszükségletét bőségesen kielégítette. Itatni a kúthoz hajtották az állatot, téli időben kézi erővel vagy szekérrel hordták a vizet az állatok számára. Azonban sok fáradtságot és nehézséget okozott a távolabbi helyről való vízhordás és itatás. Itatáskor egymásra kellett várakozni, esős időben az utca sarában kellett a marhát a válóhoz hajtani. A körülmények miatt igyekezett minden gazda a saját portájára kutat építeni. Dombos udvarokon mélyre kellett ásni, sok anyagra volt szükség a kút készítéséhez. Eleinte — a költségek miatt — a szomszédok közösen ástak egy kutat. Ma