A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BODGÁL Ferenc: Uradalmi és gépészkovácsok Borsodban

URADALMI ÉS GÉPÉSZKOVÁCSOK BORSODBAN A magyar mezőgazdaság fejlődése 1848 után meggyorsult. A mezőgazdaság poroszutas fejlődésének megfelelően azonban még a jobbágyfelszabadítás után is igen sok feudális vonás maradt meg. A gabonakonjunktúra hatására Ausztriától lassabban, de az eddigieknél mégis gyorsabb ütemben valósul meg a mezőgazdaság gépesítése. A gépeknek a 60-as évektől kezdődő fokozottabb elterjedésével egyidőben szükség van az ezekhez értő, széles körű ismeretekkel, jó technikai érzékkel rendelkező szakemberekre. Ipari szakembergárdával ebben az időben még alig rendelkezünk, iparosaink zöme a céhes iparban tanult és dolgozik. Nagyon kevés azoknak a száma, akik az akkori gyáriparban szerezték ismereteiket. Az uradalmi birtokokon az 1850-es évektől meghonosodó cséplő-, arató-, vetőgépek stb. kezelői tehát nagyrészt az egykori vándor mesterlegényekből, konvenciósként szerződött kovácsokból kerülnek ki. Ezek részben igyekeznek megismerni a kezük alá adott gépeket, sőt, különösen városokban akadnak ügyeskedő, kísérletező emberek, akik maguk is javítják, korszerűsítik ezeket az eszközöket. E folyamat fő vonásait sejtjük, azonban a részleteket nem ismerjük. Pedig a múlt század közepi gazdasági szakirodalom, a hírlapok gazdasági rovatai sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hiszen a termelés növekedése, a gabona iránti szükségletek kielégítése a régi, elavult gazdasági módon már nem valósíthatók meg. Tagosítás, okszerű gazdálkodás, racionális munkaszervezés, a tágabb látókörű, műveltebb birtokosok feladata. A régi, korszerűtlen eszköz kicserélésének módját, az eszköz váltás folyamatát részletesen nem ismerjük. A legfontosabb termelőeszközök az eke, ennek korszerűsítése már a XIX. század elején megindul, s kezdetben az uradalmakban, majd a parasztságban történik meg az eszközváltás. A régi faekéket, faboronákat folyamatosan vaseszközökre cserélik ki, ezek karbantartására, javítására, tanult mesteremberre van szükség. 1848 előtt is találunk egyes uradalmakban kovácsot, ezek munkája azonban főleg a földműveléssel kapcsolatos eszközök javítása, sőt részben előállítása [1]. Munkája azonban lényegesen nem tér el a többi, a parasztság számára dolgozó kovácsokétól [2]. A kapitalista keretek közt gazdálkodó földbirtokon különféle ipari üzemek — malmok, szesz-, tejüzemek stb. — jönnek létre, s részben ezeket is gépesítik. Ezek kezelésére is szakemberre van szükség, tehát olyan helyeken, ahol egy falusi kovácsmester az uradalom munkáját is ellátta, most már gépészre van szükség. A paraszti kisbirtokon, középbirtokon is megfigyelhetők a kapitalista tendenciák (belterjesebb gazdálkodás, jól értékesíthető növények meghonosítása stb.), de az eszközváltás természetesen jóval lassabban. Hosszú ideig egyes eszközök és eljárások egymás mellett élnek. így például a kézzel